Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)

sét Festetics Györggyel, nyomban közzétette a Georgiconban szinte tankönyvül használt Instructióját (Utasítás) 1792-ben, amely három részre tagolta a mezőgazdasággal kapcsolatos tennivalókat, mintegy naprakész utasítással látta el a korszerűen gazdálkodni óhajtó mezőgazdákat. Vallotta, hogy »a mezei gazdaságnak a szénatartás és a baromtartás a fundamentoma«, amelyet nem a legeltető állattartással, hanem a takarmánytermesztésen alapuló istállózó állattenyésztéssel (»svajzer marha«) kívánt biztosítani. A felvilágosult mezőgazda korszerű elveket hirdetett, amikor a pihentetett határrészek pillangósokkal (bükkönyös borsókeverék) való bevetését szorgalmazta, mert az — mint mondotta — »a földet nem soványítja, hanem kiöli a haszontalan sűrű füvet és a búza alá való földet kövéríti.« Kéziratos művében propagálta a selyemhernyó-tenyésztést, az ipari növények termesztését, a szőlő- és kertgazdálkodást. A gazdaságok tisztviselőinek figyelmét felhívta a jobbágygazdaságok sorsára és tanítására is és humánus gondolkodása száműzni kívánta a korában szokásos robot-túlköveteléseket és testi fenyítéseket. Csurgóra vonult vissza és tovább rendszerezte agronómiai elveit. Itt írta: A praktikus termesztő, A praktikus tenyésztő, A magyar gazdatiszt, A magyar házi gazdaasszony, A magyar haza gazdálkodása Smith és Soden után kidolgozva, A magyar földes- és zászlós úr című műveit. Az egykori asztalosfi, a szabadkőműves, a felvilágosult mezőgazda, a csurgói iskola alapításának indítója és szorgalmazója, látva a megye sivár és szomorú művelődési állapotát, az alábbiakat írta egyik barátjának — Csire István közlése szerint: »ltt Somogyban a tudomány igen ritka dolog, és éppen olyan mint a paradicsommadár, melynek a régiek szerint lába nincsen és így sohasem állapodik meg sehol. Akik itt tanultabbak, mind idegen vármegyéből valók és csak kenyérkeresés végett maradnak itten, de lábuk nem lévén, nem állanak meg. Somogy vármegyében a katholikusoknak mind ez óráig sincsen csak gimnáziumocskája is, az evangélikus lutheránusoknak pedig csak grammatikalis scholájok sem volt soha. Innen most is igaznak kell annak lenni, amit Losontzi István már ezelőtt harminc esztendőkkel énekelt a Magyarország tökörjében Somogy vármegyéről: Somot, almát, körtvélyt itt eleget ehetsz, De a tudományban részt keveset vehetsz.« (Losontzi István (1709—1780) tankönyvíró, aki a magyar történelem és földrajz, kérdésében és feleletekben feldolgozott, hetvennél több kiadást megért híres iskolakönyvében: a Hármas Kis Tükörben (Pozsony, 1771,) írtae marasztaló sorokat.) Nagyváthy János foglalkozott a Balaton hasznosításának a gondolatával is. A »Balaton tavarul« név nélkül megjelent cikkében — a Tudományos Gyűjtemény 1817. évi számában — az alábbiakat írta: »A Balaton, melyet sok tudós férfiak magyarországi tengernek neveznek, valósággal megérdemli, hogy kellemetes helyheztetése, természetes tulajdonsága, azon hazafiak előtt is esmeretessé tétessék, kiknek idejök, alkalmatosságok, vagy módjuk nintsen, hogy tulajdon tapasztalások által arról igaz esméretet szerezhessenek magoknak.«... »Különös a Balatonban, hogy némely helyeken, főképpen pedig Fok helység táján, a partokat szép fényes vas fövénnyel elborítja: igaz ugyan hogy a Közép Tenger Messina városánál Siciliában, az Óceánus a Kanáriai Szigeteknél, az Indiai Tenger Koromandel Tartománynál, és más helyeken a tenger vize ilyen fövényt mos ki a partokra; de semmi édes vízről ezt nem olvastam, amit a Balatonban tapasztaltam: ezen fövény az írás