Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)

A parasztmozgalmak légköre oly forró volt, hogy 1766. május 21-én a dombóvári úriszéken csak a jelenlévő katonáknak köszönhette Festetics Lajos alispán is, hogy ki tudott menekülni az őt agyon verni szándékozó jobbágyok gyűrűjéből. A családját Keszthelyre menekítő alispán édesapja még attól is tartott, hogy a feldühödött somogyi parasztok keze Keszthelyre is elér utánuk. Vas és Zala megyék után — mint láttuk — Somogyban is »zenebonaskodtak« a parasztok. Sőt a mozgalom ragályként terjedt tova, a megyéből Baranyába és Tolnába. Az egyik pécsi vendégfogadóban egy Somogy megyei »alacsony termetű, vörös ábrázatú és vastag vörhenyes hajú« — idézi Vörös Károly említett tanulmányában Szabó Dezső: A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában c. művét — közönséges szűrű és bocskorú paraszt így agitált: »De ugyan bizony meg lesz a 12 nap, mert maga mondotta a királyné és most csak várjuk az uraktul a 12 nap kiadást, hapedigh ki nem adják, addig méglen a nyírnek levele akkora nem lesz, mint az egér füle, az itt való urakat mind agyon verjük. « E jobbágy-paraszti mozgalom 1766-ban az Eszterházy elleni kaposvári lázadással ért véget, amelyből az uradalom fegyverbe szólított hajdúi, majd az úrbéri szerződéssel kötelezett város polgárai és iparosai — mielőtt a Pápáról érkezett vértes zsoldosok beleavatkozhattak volna — szuronyokkal csakhamar kijózanították az ellenálló jobbágyokat. Hogy részleteiben miként zajlott le a kaposvári paraszti-tumultus, arról nem maradt fent levéltári dokumentum, csak következtetni tudunk a későbbi folyamodványokból, amelyek egyikében: 1774ben ezt mondták az urasági megbízottak: »Ama tudvalevő zenebona üdőben. melyben az idevaló tisztség az itteni hercegi házat és jószágot félelem miatt elhagyni készült, nemcsak fegyveres kézzel is hűségesek voltunk, de sok háborgatás között meg is őriztük vagyonát és jogait.« A kaposvári parasztmozgalommal lényegében lezárult a megyében a nagy jobbágyküzdelmek korszaka, miután a királynő is meghunyászkodottnak látta a nemes urakat — célját elérendő — nyomtatott hirdetményekben utasította rendre a jobbágyi földművelőket, földesuraik iránti engedelmességre parancsolva őket. A somogyi jobbágyok kiábrándulva a királynőből — pátensének pecsétjét megégetve — annyi eredményt elértek ugyan, hogy az uraságok és tisztjeik valamivel engedékenyebbek lettek, a hajdúk pedig meggondoltabbak és a hóhér egyre kevesebb munkához jutott a megyében. A parasztmozgalmakat végeredményben elnyomták, s az 1767-ben megjelenő urbárium, a központosító abszolutizmus gyümölcseként, szabványosította és egységesítette továbbra is a jobbágyok urasági kizsákmányolását. Források: OL. Magyar Kancellária Levéltára. Litterae Consilii Locumtenentialis 1766: 318. OL. MKL. Originales referendae 1766: 276. OL. Károlyi család levéltára. Malik László levele Károlyi Sándornak. 1766. IV. 25. OL. MKL.LCL. 1776.301. Közli: Vörös Károly: Az 1765 —66-i dunántúli parasztmozgalom és az úrbérrendezés. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711 — 1790. Szerk. Spira György. Bp. 1952.