Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)

...»A megye területén élő iparosok mind paraszti rendű emberek, nemcsak iparukat gyakorolják, hanem mezőgazdasági munkával is foglalkoznak, valamennyien a földesúrijoghatóság alá tartoznak. Sokan mennek el nyárra messzi földre aratni, csak azért, hogy téli kenyerüket biztosíthassák, s ezek inkább csak télen dolgoznak iparukban. « Az iparosok nehéz helyzetének a jellemzésére ezt írta a főjegyző: »Szamukra igen nagy érv már maga az is, hogy attól az időtől kezdve, mióta az iparosokat adózásnak (szolgáltatásnak) vetették alá, közülük igen sokan, a szerfölött nagy szegénység súlya alatt, lemondtak előző foglalkozásukról, a céh-társulatot is teljes egészében elhagyták, mások viszont fel sem vetették maguk a céhbe, hanem elsősorban mezei munkára adták fejüket s foglalkozásukat (tanult mesterségüket) csakis saját szükségletük fedezésére gyakorolják. Ha a továbbiakban megfontoljuk az iparosok állapotát és helyzetét — kivéve a csizmadiákat, szabókat, takácsokat, kovácsokat, molnárokat és henteseket — a többieknek, nevezetesen: a lakatosoknak , szűcsöknek, cipészeknek, kerékgyártóknak, szíjgyártóknak, nyergeseknek, gombkötőknek, bognároknak, tímároknak, ványóloknak, fazekasoknak, sorából ebben az egész vármegyében némelyik foglalkozás ból már csak három vagy négy, némelyikből azonban alig egy vagy kettő található csak napjainkban. Olyan nagy mértékben megcsappant e vármegyében az iparosok száma, hogy semmi sem maradt fenn ebben a vármegyében belőlük, mint némelyik céh-privilégiumban imitt-amott kifejezett nevük csak.« Majd elmondta a főjegyző: ha így tart, az is be fog következni, hogy a népnek messzi földre, más megyékbe kell majd elmennie annak érdekében, hogy iparossal végeztethesse el a szakjellegű kézműves munkákat. Kivezető utat abban lát a főjegyző, ha egyrészről eltörlik az iparosok adókötelezettségét, másrészről pedig lehetővé teszik azt a felettes szervek, hogy a céh privilégiumokban megszabott szűk létszámon túl is működhessenek ilyen szolgáltatásoktól mentes iparosok a vármegyében. A céheket 1872-ben szüntették meg hazánkban. Források: Céhiratok. A dombóvári és ozorai uradalombeli varga céh szabályai. 1749. OL. Helytartótanácsi levéltár. Acta mechanica Com. Sim. Rsz. 1118. Irodalom: Valentényi Gáspár: A Somogy megyei céhek, Szekszárd 1909. Kis István: Kaposvár és kereskedői az 1700-as években. A Noszlopy Közgazdasági Technikum emlékkönyve. Kaposvár, 1962. Szádeczky Lajos: Iparfejlődés és a céhek története Magyarországon. Bp. 1913. 61. 1730. Kaposvár lakosai. 28 évvel Kaposvár újratelepítése után összeírás készült a város családfőiről. A származási helyeket is feltüntető s fordításban közölt dokumentumból világosan kirajzolódik előttünk, hogy nemcsak a megye más települései, vagy Horvátország adták a város első telepeseit, hanem — többek közt — Debrecen, Vásárhely és Szentgotthárd is adott vállalkozó kedvű jobbágyokat, akik az újonnan épülő mezővárosi — ha korlátozott is, de szabadabb — viszonyok között szerencsét próbáltak. Az összeírottak soraiban — természetszerűleg — igen jelentős volt a fluktuáció, hiszen a felsoroltak jelentős része még 1730-ban alig 6—8 évesnél régibb lakos. Az összeírás valamennyi rovatának a közléséből férőhely hiányában eltekintettünk, csupán az öt legfontosabb rovat közreadására szorítkoztunk.