Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)
V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)
nittása, le tartóztatása, a' réteken, földeken, dűlőkön, vagy akár melly tilalmas helyeken való legeltetés, külső vagy belső fundusoknak el foglalása, megyéknek föl bontása, épületeknek el rontása; végre minden féle ingó és ingatlan kissebb értékű jószágoknak elfoglalása s letartóztatása, és adósságoknak kötelezés szerint való beszedése öttven forintokig, ezen fellyül a' kereső fél a' törvényes útra igazittatik. 8. A' nagyobb dolgokra nézvést pedig, úgy mint a' criminalitások, nagyobb hatalmasságok, kártételek, sérelmes tselekedetek, erőszakoskodások' s úgy valamelly nagyobb érdemű törvényes keresetek s kérdések mindenkor a' szokott törvényes útra fognak tartozni. 9. A' szánt szándékkal való kár tévők, nevezetesen a' ki marháját engedelem nélkül másik földjére, rétjére, düllejére vagy akár melly tilalmas fundusára hajtja vagy ottan legelteti, a' kárnak és minden nemű költségeknek, úgy mint bötsü és hajtó pénznek meg téréttésén föllyül tizenhat páltza ütéssel büntettessék, a' melly páltzákat azonban szabad öt öt garassaával meg váltani, a' melly pénz a' nemesség' köz cassájába tétessen. — A' kár tévő tselédek a' kárnak bérekbül leendő meg fizetésén föllül minden estre tizenhat páltzával büntettessenek, ha módjok volna is a' páltzának pénzel leendő meg váltásában, mivel tapasztaltatik, hogy néha a' gazdák magok késztik cselédeiket az illyes kár tételekre a' fele kár' megtérítésének magokra vállalása mellett. — A' kár tévő cselédeket 12 ft. az az tizenkét forint büntetés alatt tartozik a' gazdája kézre adni. — A' ki marháját a' meg határozott időn kívül a' közönséges legelőre vagy más tilalmas helyre hajtja vagy ereszti, tizenhat páltzával büntettessék, vagy annyi ött ött garassal. —Hasonló büntetésre itéltettnek a' gyűlés' végzéseinek által hágói. 10. Hogy mindenféle vétkek a' helységbül ki irtassanak, a' pajkosságbúi káromkodók, a' részegeskedők,verekedők, parázna életűek a' 9 lk pontban meghatározott büntetés alá essenek; az ollyanok pedig, a' kiknek lakások és állandós maradások nintsen,a' helységbül ki tsapassanak, azok azonban, a' kik ezeket házaiknál tudva tartogatják, példásan büntetődjenek és azon föllyül az általok okozott károkat meg térittsék, ha önnön magoknak elegendő értékjek nem lenne. 11. A' tolvajok, úgy nem különben azoknak rejtegetői,vagyis orr gazdák a' kissebb nemű tolvajságokra nézve a' 9 lk pontban foglalt büntetéssel büntettessenek, a' nagyobb tolvajságokra nézvést pedig a' nemes vármegye jurisdictiója alá esnek. 12. A' többek között a' jó rendtartáshoz meg kívántatik még az is, hogy szükséges rét, mező, kukoritza és szőllő pásztorok is legyenek, ezeknek fogadása az elől-járóknak kötelessége legyen; — nem különben valamint a' réteknek tiltása, tilosoknak tétele az elől-járóknak kötelessége, úgy jussok is tsak őnékiek legyen fel szabadittani, úgy szinte a' kukoritza szedést is meg engedni, hanem köz tanátskozás mellett. 13. A' kártévők által okozott károkat egyedül a' meg hitelezett elől-járók betsülhetik meg úgy más, a' helységben teendő betsüket, az atyafiak között kívántató osztályokat és ehez