Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

IV. Somogy a török hódoltság idején (1526—1686)

földúltuk és annyira elpusztítottuk, hogy aligha tud török sereg átvonulni rajta és ott tartózkodni. Csupán Segesd nem váltotta be reménységünket. Ha ezt is elpusztíthatnánk, Kanizsa körül lenne zárva, de ennek sok akadálya van, amelyeket nem tudom, hogy leküzdhetünk-e. A sereg már visszatérőben van Segesd felé és én egy kissé kitértem abban az irányban, hogy lássam, vajon lehetetlen volna-e csekély erőmmel megtartani ezt a helyet, mert ez nagyon fontos lenne. Igyekezni fogok a magam pénzén katonaságot hozni ide és Berzencébe. Enélkül minden eddigi fáradozásunk hiábavaló lenne. Azért írom ezt Excellenciátoknak, hogy méltóztassanak azonnal küldeni nekem 400 muskétást, jó tisztekkel, hogy ezekbe a várakba helyezzem őket, ellátva minden szükségessel, 4 vagy 5 ágyúval és néhány havi fizetéssel, hogy minden készen legyen, amikor Csáktornyára érkezem. Itt van néhány a legszebb császári ágyukból, de ezek itt egyáltalán nem szükségesek, hanem el kell innen vinni őket és helyükbe kisebbeket hozni. Közben én 500, vagy ha tudok még több katonát fogadok a magam költségén, amint írtam. Csak gyorsan segítsenek rajtam Excellenciátok, ne engedjék, hogy annyi teher alatt összeroskadjak. A Dráva és a Duna között most egyáltalán nincs ellenség, nem is hiszem lesz húsvétig. Azalatt jobban megalapozhatjuk a mi dolgainkat és bizony, ha komolyan hozzálátunk, vereséget szenved az ellenség, mert mi a munka legnagyobb részét már elvégeztük. Én holnapután visszamegyek a hadsereghez és meglátom, mit lehet még tenni. Mihelyt a Muraközbe érkezem, semmi esetre sem mulasztom el, hogy a mérnök urat elküldjem Exellenciátokhoz és őfölségéhez. Majd akkor mindenről részletesebben: de most is ő ír többet. Nekem sem időm, sem papirosom nincs az írásra, mivelhogy százfelé rángatnak. Babócsa, 1664. február 11. Nicolaus a Zerini. Igyekezni fogok a Spick ezredből, hogyha hajlandók engedelmeskedni, - némi katonaságot visszahagyni itt Babócsán és Berzencén. Elfelejtettem, hogy a tatárokat az egész tartományból kiűztük: nem hiszem, hogy még egyszer visszajöjjenek.« Forrás: OL. Kamarai levéltár. Wesselényi es. lt. IV. B. 1695. csomó 126 fasc. Közli: Zrinyi Miklós összes művei. Bp. 1958. II. 343-345. 45. 1662. márc. 30. Balogh Kata végrendelete Czindery Györgyné, merenyei Balogh Kata asszony súlyos betegségbe esvén, nehogy a halál készületlenül érje, végrendelkezett. Történt mindez 1662. március 30-án. Légrád várában, ahol Czindery György mint kapitány szolgált. A földesúri jogigényeket fenntartó okirat így hangzott: »Én Balogh Kata, nemzetes és vitézlő Czindery György Házas Társa, noha Testemben beteg, de Lelkemben és Elmémben egésséges. Elsőbben ajánlom Lelkemet az én Istenemnek, azután Testemet az O Annyának a' földnek, az én nyelvemmel teszek illyen Testamentumot. Hogy az minemő Jószághot az Somogyságban levőt és utánnam, Balogh Kata után, és Suska névő Leányom után, az én Atyám Balogh András uram ő kegyelme engedelméből bírunk, mind ez ideig az én Szerelmes Urammal Czindery Györggyel ő kegyelmével, úgymint Sulymant, Szenta-Judát, Mosgót, Szentmiklóst, Kereszturt, Hobolt, Zádorban két házat, Beycset, Puszta-Korpádot, Merenyét, Dióst, Szent Martonyt, Alma Melyéket; azért ezen megirt Falukat hagyom az én Szerelmes Suska leányomnak mindazokkal együtt az mely Javaim az Báttyámnál Tieffenbaknál