Gőzsy Zoltán - Gőzsy Gáborné: A somogyi levéltár üvegablakai (Kaposvár, 2000)

hiányában a Kaposmérőn élő Kovács-Sebestyén Tibornétól kellett kölcsönkérni a Siebmacher-íé\e Wappenbuch des Adels von Ungarn {Magyarország nemeseinek címerkönyve) című művet, mely a megyei könyvtárban sem volt meg. A hölgy a szívességért cserében címerük kedvező helyre tételét kérte. A megvalósítást komoly munka előzte meg. A címerek összegyűjtése érdekében nagyarányú levelezést és igen alapos utánjárást kellett végeznie a főlevéltárnoknak. 1933 és 1938 között a címerek beszerzése, méret szerinti megrajzoltatása, a csalá­dok ellenőrzésének lebonyolítása, a befizetések adminisztrálása, a családok külön­féle igényeinek összehangolása, a beteges hiúságok leszerelése, a címerekkel kap­csolatos tanácsadások és a rajzoknak Budapestre történő felszállítása nagy munka elé állította Molnár Istvánt. Több esetben előfordult, hogy a címereket nem a bekül­dött rajzok, pecsétek és pecsétrajzok után kellett megfesteni, hanem a megadott leírás után, magának a főlevéltárnoknak kellett a megyei monográfiából összeállíta­nia. Igy fordulhat elő, hogy néhányszor eltérések mutatkoznak az eredeti, illetve az ablakokon látható jelképek között. A válaszlevelekből az derül ki, hogy nagy tetszést aratott a levéltár kezdeménye­zése. Szinte mindannyian örömmel és megelégedéssel válaszoltak, hangsúlyozva a történelmi múlt megbecsülését és a hagyományápolás rendkívüli fontosságát. Töb­ben témákat is javasoltak a festményekhez. Festetics Kristóf például Patkó Bandi­relikviáit/Széchenyi Istvántól származó emlékeit is felajánlotta megfestésre, Mészá­ros Nagy Paliról készült képét pedig másolásra. Az anyagiak azonban több esetben is problémát jelentettek. Felvetették néhá­nyan, hogy osszák meg közösen a terheket, volt olyan ötlet is, indítsanak gyűjtést a megyében, a levéltár vezetője azonban ezeket nem tartotta keresztülvihetőnek. A kért összeget hamarosan be is fizették, voltak azonban olyanok, akik „nehéz gazdasági helyzetükre" hivatkozva visszautasították nemesi címük ilyen formájú meg­örökítését. Az egyik indoklásban például azt olvashatjuk, hogy ha akadna is felesle­ges pénzük, az „mindenesetre közvetlen a nyomor enyhítésére fordíttatik". Arra is volt példa, hogy egyes családok - főleg egykori rokonság esetén - magukra vették olyanok költségeit, akik semmiképpen sem tudtak volna eleget tenni pénzügyi ter­heknek, akár azért, mert a család már kihalt, akár más okból, így például az Ester­házyak a Dersffy család, Maár Gyuláné a Barcza család, a Gosztonyaka Gyergyevits aliter Kovács család, az Igmándy-Hegyessyek a Botka család helyett fizettek. Eredetileg 114 család címerét tervezték, később azonban redukálódott ez a szám. Jelenleg 55 festett üvegablak látható levéltárunk keleti folyosóján. Voltak olyan csa­ládok, melyek ugyan befizették az említett összeget, címereik azonban nem szere­pelnek az ablakok között. Minden okunk megvan feltételezni, hogy ezek el is ké­szültek, hiszen olyan patinás családokról van szó többek között, mint a Noszlopy, Roboz és az Inkey, jelenleg azonban ezeknek az ablakoknak a holléte nem ismert.

Next

/
Thumbnails
Contents