Gőzsy Zoltán - Gőzsy Gáborné: A somogyi levéltár üvegablakai (Kaposvár, 2000)

ESTERHÁZY Magyarország egyik legnagyobb és legvagyonosabb családja volt, amelynek tagjai Somogy megye történetében is jelentős sze­repet játszottak. A család gazdagságát gróf Esterházy Miklós (1 582-1 645) akkor alapozta meg, amikor - mint már említettük - feleségül vette Dersffy Orsolyát, és így családjára szálltak a Dersffyek somogyi birtokai. A XVIII. század elejétől az ő birto­kukban volt Kaposvár, melynek fejlődéséhez jelentősen hozzá­járultak. A család ősi címere a kék pajzs középtengelyében koronán álló koronás griff, mely első lábával kivont kardot, a másikkal három piros rózsát tart. Az ablakon a hercegi címert láthatjuk. Arany L betűvel és hercegi koronával fedett fekete szívpajzzsal díszített négyeit pajzs, melynek első kék mezejében az ősi címer griffje szerepel. A második kék mezőt két ezüst jobbharánt pólya osztja fel, felül egy balra, alul egy jobbra fordult ezüst félhold látható. A harmadik arany mezőben ezüst, kétfejű sas lebeg. A negyedik, vörössel és ezüsttel vágott mezőben, felül az osztóvo­nalból kinövő, jobb lábával három, zöld szárú és levelű fehér rózsát tartó, jobbra forduló, koronás, arany oroszlán, alul három darab ötszirmú vörös rózsa. A pajzsot öt rostélyos sisak díszíti, melyeken a címer jelképei láthatók egy-egy koronából kinőve. Az elsőn az oroszlán áll balra fordulva, a másodikon a griff, a középsőn a kétfejű sas, a negyediken a harmadik mező szimbó­luma, az ötödiken pedig a három ötszirmú vörös rózsa szerepel, az utóbbi kettő egy-egy sasszárnyban van megformázva. A cí­mert a hercegi korona alatt hercegi párást övezi, és jobbról a pajzsbéli griff, balról az oroszlán tartja.

Next

/
Thumbnails
Contents