Szántó László: A Kaposvári Városi Tanács testületi üléseinek napirend-katalógusa 1950-1990 - Somogy megye múltjából. Segédletek 2. (Kaposvár, 2005)

2. A Kaposvári Városi Tanács szervezettörténete

A táblázat, úgy vélem, önmagáért beszél, minden lényegesnek tekinthető adatot tartalmaz a korabeli városi közigazgatási szervezet személyi állományáról. Ugyanakkor, érdemes egybevetni a korábbi adottságokkal, kiemelve néhány jelleg­zetes változást, tendenciát. Elsőként arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az apparátus összlétszáma tovább emelkedett, ezúttal körülbelül 9 %-kal, amit az ügyintézők számának növekedése magyaráz. Az 1950. évi helyzettel összehasonlítva megállapítható, hogy mintegy félszázzal több, különböző beosztású tisztviselő dolgozott az 1980-as évek végén a városnál. Ha figyelembe vesszük az általános közigazgatási feladatok mennyiségi és minőségi változásait, valamint azt a tényt, hogy Kaposvár lélekszáma (figyelem­be véve a vele egyesített községekét is!) mintegy kétszeresére emelkedett az 1980­as évek közepéig, akkor egyáltalán nem minősíthető túlzottnak a létszám növeke­désének mértéke. Az alkalmazottak nemek közti megoszlását tekintve tovább csök­kent a férfi alkalmazottak száma, s ennél is jobban az arányuk. Az ügyintézők köré­ben fokozottabban érvényre jutott ez a tendencia. A korábbi jelentésekből tudjuk, hogy az ügyviteli munkát már kivétel nélkül nők látták el, így a tisztviselők között mintegy 70 főre tehető a női nemhez tartozók száma. Ezen belül, a tisztségviselők körében ismét található egy nő, míg az osztályvezetői beosztásokat - egy kivétellel - továbbra is férfiak töltötték be. Nem lebecsülhető az előrelépés, ami a szakmai állomány képzettsége terén történt, ugyanis elérte az ötven százalékos arányt a fel­sőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. A Kaposvári Városi Tanács szervezeti történetét annak érdekében vázoltuk fel, hogy a napirend-katalógus használója megismerhesse azt a testületet és hivatali szervezetet, amely „kitermelte" a feldolgozott jegyzőkönyveket.

Next

/
Thumbnails
Contents