Gőzsy Zoltán: Hitbizományi iratok - Somogy megye múltjából. Segédletek 1. (Kaposvár 2003)
Hitbizományi iratok
meretét. A téves alapon nyugvó rendelkezés csak téves lehet, melynek hatályához való ragaszkodás pedig nem szolgálná sem a hitbizományi bíróság tekintélyét, sem a hitbizományi birtokos érdekét, de nem válna a hitbizománynak a javára sem." A hitbizományi bíróságnak a gazdálkodással kapcsolatos megjegyzései kapcsán „fel kell ... emeljem tiltakozó hangomat. Nagyon keserű labdacs a hatóság részéről", hogy „meggyanúsítanak egy, a történelmi nagy családnév ragyogtatására rendelt privilégiális jogintézmény, soha még kifogás alá nem esett betöltőjét s emellett egy Úrnőt", Festetics Imréné véleménye szerint, ő azon kevés hitbizományi birtokosok közé tartozik, akiknek gazdálkodása eredményes, és az eredmények láthatóak is mind Budapesten, mind vidéken. 15. Keszey Alberttel (kereskedő, Kolozsvár) kötött haszonbérleti szerződés. Keszey haszonbérbe veszi a magyarlukafai gazdaságot 9 évre (1914. március 1- 1923. március 1.). 22. Sternberg Dezső budapesti lakos levele a hitbizományi bírósághoz. Sternberg leírja, hogy a Nádor u. 11. szám alatti ötemeletes bérház „albérletbe adás útjáni hasznosításának jogát, 71 1915. július 15-én özv. Festetics Imréné mint főbérbeadó között és köztem, mint főbérlő között létrejött házfőbérleti szerződés alapján és értelmében 1915. november l-jétől kezdődő hatállyal gyakorlom" 1930. november 1-éig. Sternberg kérvényezi, hogy a hitbizományi bíróság hagyja jóvá a „házfőbérleti szerződést", 1916. Sternberg Dezső ügyvédi meghatalmazása Egri Bónis Pál részére. 25-27. Hadikölcsön jegyzésével foglalkozó iratok, 1916. Festetics Imréné kérvényezi a hitbizományi bíróságtól, hogy a „hitbizományi vagyon feles tőkéit IV. hadikölcsönre jegyezni engedélyezze, 1916. Festetics Imréné ügyvédi meghatalmazása Ujházy Hugó szigetvári ügyvéd számára. 31. A Nádor u. 11. szám alatti ingatlannal foglalkozó iratok. Becslési jegyzőkönyv; Kataszteri birtokív; Adó- és becslési igazolvány; A felvett kölcsönökkel foglalkozó iratok; házfőbérleti szerződés jóváhagyása. 34-41. A Nádor utcai ingatlanra felveendő kölcsönnel foglalkozó iratok, 1916. Festetics Imréné 400.000 korona összegű jelzálog-kölcsönt kívánt felvenni. 38. Somogy vármegye árvaszéke hozzájárul, hogy a fent említett kölcsönnel megterheljék a Nádor utcai ingatlant, 1916. 42. A bécsi Boden-Credit-Anstalt levele az általuk folyósított kölcsönnel kapcsolatban. Az osztrák földhitelintézet az 50.000 koronát bírói letétbe helyezi. 48. Sternberg Dezső kéri, hogy a hitbizományi bíróság hagyja jóvá a házfőbérleti szerződést. 50. Házfőbérleti szerződés. 71 Kivételt képez a 3. emelet 2. utcai lakás, amely a „főbérbeadó magánlakása és az uradalmi ügyvéd lakása".