Récsei Balázs: "...mert nem a térben, hanem az időben léteztek..." Kaposvár utcáinak, tereinek (n)évtörténete - Somogyi Almanach 55. (Kaposvár, 2016)
II. Kaposvár utcáinak, tereinek (n)évtörténete
az 1830-as éveket követően a Kapos csatorna195 városunk fő folyóvizének helyes névhasználata. 50. Cseri út Az utca nyomvonala országúiként már a 18. századi térképeken kivehető, és a következő évszázadokban is folyamatosan ábrázolták a különböző térképeken. Az 1893-as kataszteri térképen még Szennai útként szerepel. Általában a forgalmasabb utak mentén a települések határáig lakóházakat kezdtek építeni, így lassan utcává alakultak. így történt ez ennek az útnak az esetében is. Kaposvár Megyei Város Képviselő-testülete 1940 márciusában nevezte el az egyre több lakóval bíró, ekkor már kaposvár—szilvásszentmártoni törvényhatósági közútként emlegetett útnak az 5450. helyrajzi számú dűlőútig - ma Tokaji utca - terjedő szakaszát Cseri útnak.196 (Ugyanekkor nevezték el a közútnak az 5450. helyrajzi számú dűlőúttól a város közigazgatási határáig terjedő részét Egyenesi útnak.) 51. Csik Ferenc sétány A Kaposvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1969 májusában nevezte el a Jókai ligetben - a korábban Sétatérnek nevezett parkban - vagy inkább mellette, a strandhoz, a termálfürdőhöz vezető utat Csik Ferenc sétánynak.197 Dr. Csik Ferenc (1913—1945) orvos volt, aki az 1936-os berlini olimpián 100 méteres gyorsúszásban magyar színekben aranyérmet szerzett. Lengvári Ferenc néven született Kaposváron. Édesapja halála után anyai nagybátyja, Csik László fogadta örökbe, vezetéknevét ezt követően változtatták meg. 52. Csillag utca A Kaposvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1977 márciusában a szentjakabi városrészben, az akkori Schönherz Zoltán - ma Nádasdi - utcából déli irányban, az újonnan kisajátított terület keleti részén kialakuló új utcát Csil195 A Kapos csatorna írásmódja vitatható. Ha a csatorna szó a név részét képezi, akkor Kapos-csatorna, ha nem, akkor Kapos csatorna a helyes névalak. Nem sikerült kideríteni, hogy melyik írásmód a helyes száz százalékos bizonyossággal. 196 V. 71. Kaposvár Megyei Város képviselő-testületi jegyzőkönyvei. 1940. március 18-i ülés. 35/1940. kgy. sz. h. 197 XXIII. 516. Kaposvári Városi Tanács iratai. A végrehajtó bizottság 1969. május 15-i ülése. 45/1969. (V. 15.) VB sz. h. 64