Szili Ferenc: A hatalom és az erőszak természetrajza a XVIII-XIX. századi somogyi panaszlevelek tükrében - Somogyi Almanach 54. (Kaposvár, 1997)

IV. A KÖZÖSSÉGEK ÉS A JOBBÁGYFALVAK SÉRELMEI

- Mit kerestetek tehát Szent Mikioson? - Én valami három köböl Búzát, Raboskodó Társom, pedig valami hat köböl Rosot akartunk venni, ha igy nem jártunk volna, azért egyedül mentünk Sz: Miklósra és nem más indulatbul. - Kinek jelentettétek magatokat Sz. Mikioson, hogy Gabonát akartatok venni, és hogyan estetek ottan fogságban és valóságossan miért? beszéld ell? - Valami Ádám névö Szent Miklósi Gazdának /:a' ki a' mint értettem, Becsben volt akkor, mikor meg nevezett Raboskodó Társom:/ jelentettünk magunkat, a' ki azt mondotta, hogy tsak az Urak mennyének ell innent, majd magam-is segéttek venni, azutánn a Vendég fogadóban bé tértünk oda utánnunk mind azon Ádám névö Sz. Miklósi Lakos, mind pedig többen Sz: Miklósiak, kiket nem ismertem, odajöttek a' Korcsma házhoz, a' hol is együtt kevesset ittunk, ugy mentünk azon Sz: Miklósi Embernek házához, ottan Sajtozván, és Kenyereszvén nem sokára tehát tsak bé parancsoltattunk az Urak eleibe, ott Szemünkre vetették, mind az Urak, mind maga az Uraság, hogy Spionyok vagyunk, azért fogattattunk meg, és onnént ide küldette ttunk. - Tudtátok é? hogy az Urak ott vannak? minek előtte bé méntetek Szent Miklósra? - Én nem tuttam, nem tudom az Társom tsak ottan értettem, hogy az Urak ott vannak, de mi dologban, mi sem, azt sem tudtam. - Vetted é észre, hogy Társod Szent Miklósiakkal egyet értett, és hogy azokat Bécsben való fóll menetelre és Földes Urakhoz való Engedetlenségre ingerlette, és ösztönöszte volna? - Leg Kevessebbet nem vettem észre hanem Mikor az Ádámnak Szent Miklósi Lakosnak házánál ettünk volna, akkor kérdezte a' Társom, asztot, ha azon Vendég fogatoban voltak é? Mászodszor Bécsben, a hol velük elsőben? felelt Szent Miklósi Ádám névö lakos, hogy nem ottan, hanem másikban volt, mert itt kevessebb kölcségel élt. - Szent Miklósiak tehát már kétszer voltak Bécsben? - Kétszer kölletet lenni: de az mi Embereink mellett Raboskodó Társom és másik meg nevezett Vilhelm Khern Födvizi lakos tudom bizonyossan hogy tsak etzer voltak. - Szent Miklósnál tovább volt é Szándéktok menni? - Igen-is hogy volt, mert ha Gabonát nem találhattunk volna, Szulokra igye­kesztünk T. Szécséni Uraságnak falujában ezen T. N. Somogy Vármegyében lévőbe, ottan vagyon a' Raboskodó Társom egy Sógora, a' táján talán vehettünk volna. - Kocsin voltatok é, vagy Gyalog?: - Tsak Gyalog: azutánn ha vehettünk volna, ugy mentünk volna kocsival a' Gabona után.

Next

/
Thumbnails
Contents