Szili Ferenc: A hatalom és az erőszak természetrajza a XVIII-XIX. századi somogyi panaszlevelek tükrében - Somogyi Almanach 54. (Kaposvár, 1997)
III. BŰNTÉNYEK, RABLÁSOK, FOSZTOGATÁSOK
raboskodó Kováts Ferkó 22. esztendős Nyimi Helység Kanász Bojtárja, most leg közelebb mult Szombati Napon úgy mint Mártius 30 — /:minekutána már a' Nyimi Helységben is a' Statárium Törvény eránt Felsőbb Királyi Helyekrül érkezett Kegyelmes Rendelések Köz hirré botsájtattak:/ a' Karádi Erdőre el menni, ottan rab társával Musza Jantsival, és még egy harmadik, de esméretlen Kanászai öszve jönni, az erőszakos rablásra tanátsot tartani, és ugyan az nap a' Karádi Szürüs kertekben meg hálni, másnap pedig úgymint Virág vasárnapján Misekor Pap Jósefet Karádi Lakost, a' ki Disznait őrizte, meg támadni, képtelen káromkodások között elsőben Kováts Ferkó a' nála lévő Baltával nevezett Pap Jósefet meg vágni, azután pedig Lábárul le verni öszve kötni, és Farkas gusba tenni, azután ismét kegyetlenül verni, paraszt Istenét mivelni, és a' képpen ezen Pap Jósef előtt lévő 13. darab öreg, és esztendős sörtvéseket erőhatalommal el hajtani bátorkottak: minekutánna pedig nevezett Pap Jósef mintegy más fél óra után nagy nehezen Farkas gusbul ki szabadult, és ezen erőszakos megtámadtatása, és sörtvéleseinek előle való el hajtása felöl, mint a' Karádi Öreg Birónak, mint pediglen Nemes Vármegye Strázsa Mesterének jelenést tett, nevezett raboskodók üzöbe vétettvén, más nap az az mult Hétfőn ugy mint Április 1° napján ugyan Somi Erdőbe Nyimi Biró, és az Uraság Hajdúja által ezen el lopottatott sörtvélesekbül még 12. darab, és mellettek raboskodó Musza Jantsit meg találtatván, ez azonnal minden ellen állás nélkül meg is kötöztetett: raboskodó Kováts Ferkó pedig a' ki Adándra ugyan az nap Nyimi Elöljárókkal, a' kik az ö meg fogattatására indultak utánna, az úgy nevezett Hentz Hidjánal szembe találkozván, nem hogy magát szépségessen meg adta volna, hanem a' nála lévő Baltájával vagdalkozni, és igy fegyveres kézzel ellent állni bátorkodván, mái napon ezen helyben álló Törvény eleibe a' meg itéltetése végett állittatott: és mint ö, mint ö ellene állitott Tanuk, úgy a' Nemes Vármegye Seborvossais a' meg nevezett Pap Jósef eránt ki halgatatván: ugyan Raboskodó Kováts Ferkó, a' ki már Török Koppányi hasonló sörtvéseknek el hajtása miatt a' Nemes Vármegye Törvény Széke által 1.esztendei rabságra és 100 páltzára Ítéltetett, és nem hogy életét meg jobbította volna, hanem mindjárt a' Nemes Vármegye Tömlötzéböl Kisaszony nap táján való ki szabadulása után ugyan Rátz Egresrül Numero 12. és azután Som Berényböl Numero 9 - mostanában pedig ismét 13. darab sörtvéseket el hajtani, ezek közül egy, egy esztendős südöt le vágni, és rabtársával el költeni, és magát a' midőn üzöbe vétetett a' megfogattatása ellen ellene szegezni semminek tartotta, azért ezen Raboskodó Kováts Ferkó, mint Sörtvés Marháknak erőszakos el hajtója, rabló, és magát ellene szegező, és több rendbéli gonoszságaiban meg rögzött Statárium eránt érkezett Felsőbb rendelések alá tartozandó, és meg jobbithatatlan gonosztévő magának megérdemlett büntetésül másoknak pedig a' kik sem a' Hazai Törvényekkel, sem a' Királyi Parantsola-