Bősze Sándor: „Az egyesületi élet a polgári szabadság…” Somogy megye egyesületei a dualizmus korában - Somogyi Almanach 53. (Kaposvár, 1997)
III. Somogy megye egyesületei a kisebb időmetszetek tükrében
kiegyezést követő változások, a polgári állam kialakulása, a közigazgatásban jelentkező szekularizációs törekvések, s az ezzel párhuzamosan érvényesülő liberális eszmék térhódítása és gyakorlatba ültetése, mint az más európai országok esetében is megtörtént, törvényszerűen vezetett az állam és a római katolikus egyház összeütközéséhez. Egy olyan folyamatról van szó, amely a kiegyezés előtt indult meg, Simor János hercegprímássá történő uralkodói kinevezésével, s majd három évtized múltán, 1894-1895-ben kulminált. Miközben a dualista korszak egyházpolitikai küzdelmei a csúcspontjukhoz közeledtek, az egyházaknak szembe kellett nézniük a szocialista tanok terjedésével, s ehhez kapcsolódóan a II. Internacionálé megalakulásával is. A római katolikus egyház a problémára korszerű választ adott. Ezt tükrözi az 1891. május 15-én a munkásmozgalomról megjelent „Rerum novarum..." kezdetű pápai enciklika. Magyarországon Prohászka Ottokár körül alakult ki a modem politikai katolicizmus stratégiája, mely az egyház válaszlépéseiben fontos szerepet szánt az egyesületeknek is. Somogy megyében addig inkább csak az izraelita segélyegyesületek alakulását regisztrálták a hivatalos nyilvántartások. A helyzet e tekintetben 1888-1895 között kezdett megváltozni, s a 13 kifejezetten felekezeti megkülönböztetését is megnevező egylet fele már katolikus volt (pl. a Barcsi Keresztény Olvasókör vagy a Mesztegnyői Katolikus Népkör). A megyében ekkor kezdtek szerveződni a katolikus legényegyletek is. Ezek sorát 1888-ban a szigetvári nyitotta meg. 122 Korszakunk legdinamikusabb ciklusának az 1896-1914 között eltelt 19 esztendőt tekinthetjük. A Belügyi Közlöny által közrebocsátott, bemutatási záradékkal ellátott egyesületi alapszabályok száma is ezt a lendületes felfutást mutatta. Ebben az időszakban évente 500-950 egyesület kapta meg a Belügyminisztérium engedélyét. 123 E két évszám által határolt közel húsz esztendőben több mint 11 000 (átlag 620) egyesület alapszabályát hirdették ki a tárca hivatalos lapjában. Ez idő alatt alakult meg Somogyban a dualizmuskori egyesületek 63,75 %-a (450). Az éves egyesületalakulások mértéke (23,68) jelentősen túlszárnyalta a megelőző évtizedek hasonló mutatóit (1. táblázat). Évente 13 (1900)- 46 (1911) egyesület jelentette be megszületését. Az egy förc eső egyesületalakulás is ekkor volt a legkedvezőbb (787) (2. táblázat). A 311 település 56,91 %-ában, 177-ben jelentettek be új társulatot (7. térkép). 122 SML SzZMME. 123 Belügy Közlöny 1-19, évf. 1896-1914. Az egyesületek sorszáma gyakran pontatlan, s több helyütt nemcsak egyletet hozott.