Bősze Sándor: „Az egyesületi élet a polgári szabadság…” Somogy megye egyesületei a dualizmus korában - Somogyi Almanach 53. (Kaposvár, 1997)

III. Somogy megye egyesületei a kisebb időmetszetek tükrében

Erősen leegyszerűsítve a kérdést, két — egymást is átfedő — „centrumtípusról" beszélhetünk: a közigazgatási, s egyben gazdasági központokról (mezővárosokról, illetve Pécs szabad királyi városról, pontosabban az 1871: 18. tc. hatályba lépte után a korábbi mezővárosokról, az új rendezett tanácsú és Pécs törvényhatósági joggal felruházott városról, valamint a járási székhelyekről). A másik „centrumtípus" — nyilvánvalóan gazdasági okokból is — a folyók mentéhez köthető. Ezen lakott helyek egy része egyben városi település is volt, mint például a Dunánál és annak körzetében Dunaföldvár, Paks, Tolna, Bátaszék, Dunaszekcső, Mohács és Vörösmart, vagy a Drávánál, illetve annak körzetében Csáktornya, Perlak Csurgó, Babócsa, Barcs, Sellye és Dárda. A somogyi és általában az egyesületek fejlődését az adott korra jellemző gazdasági, társadalmi, politikai, urbanizációs és kulturális állapotok paramétereivel írhatjuk körül. A neoabszolutizmus korában megindult (például az úrbéri rendezések, az ipar fejlődése, a megyeszékhely városrendezésének kezdetei stb.), majd pedig az 1860-as évek végétől — a feudális kötöttségek lassú megszűntével — Somogyban is kibontakozó polgári fejlődésben par exemple a Somogy Vármegyei Gazdasági Egyesület tevékenysége volt jól kitapintható.

77 A somogyi nagybirtokok bérmunkával dolgozó tőkés nagyüzemmé való átalakulása rendkívül akadozva indult és tulajdonképpen nem is valósult meg maradéktalanul. A megye földbirtok-koncentrációs szerkezete nem kedvezett a somogyi parasztoknak sem, kik közül kevesen rendelkeztek negyedteleknél nagyobb földtulajdonnal. A Csépán Antal, a megye alispánja egy 1875-ben kelt, a főispánnak, Jankovich Lászlónak küldött jelentésében úgy látta, hogy „nemcsak a volt úrbéres kisbirtokosok, hanem a 200-600 holdas földbirtokosok is tönkrejutásnak néznek elébe, ha a törvényhozás, s illetőleg a kormány az uzsora korlátozása és a költsön (sic!) intézetek támogatása iránt mielőbb nem intézkedik! Hogy pedig a földbirtokok ily állapota mellett az iparosok, a kereskedők munka és kereset nélkül vannak, és tehát adófizetési kötelezettségeinek megfelelni nem képesek, azt bővebben bizonyítani felesleges."

78 A meglévő kedvezőtlen örökséget csak tovább fokozták a több éve ismétlődő elemi csapások, az 1873-ban kirobbant gazdasági válság, a pénztelenség és a 30-200 %-os kamatlábra is rugó valódi uzsorakölcsönök, melyek hatására a falusi népesség elszegényedése jelentős mértékben felgyorsult: „A megyében tett körulam alkalmával fájdalommal szemléltem egyes községek nyomorát" —jelentette a főispán a belügyminiszternek Az alispántól és a járásokból befutott helyzetjelentések is az egyre súlyosabb problémákról tájékoztatták a főispánt.

79 A Tabi járás szolgabírója, Kacskovics Károly 1876. január közepén arról panaszkodott, hogy a „kézmű és iparos osztály a falun épp úgy, mint azelőtt a vásárok és bútsuban (sic!) űzte forgalmát, jelen rossz Roboz SML főispáni 183/1875. SML főispáni 125/1873., 154/1437/1874.; 183/1875.