Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)
A Somogy megyei német és szlovák lutheránusok betelepülése és küzdelmeik a 18. és 19. században - A szlovákok betelepülése és lutheránus egyházközségeik küzdelme a vallásszabadságért
A lutheránusok is a háromnyelvű istentisztelet helyett áttértek a magyar liturgiára. A vallási türelmetlenség és a protestáns üldözés hevében már a iS. század végén megszülettek azok a vádak, amelyeket azután a nacionalista sajtó és irodalom később átvett. A templom építése során robban ki az a vita, amelyben a lutheránus szlovákok kérték a szilárd anyagból való templomépítéshez a hozzájárulást. A katolikus plébános ellenkérvényében, amelyet a királynőhöz írt, többek között a következőket fogalmazta meg: ,, . . . Tabon csupa büntetett életű és büntetés elől menekült gonosztevő telepedett le és keresett menedéket a lutheránus köpönyeg alatt. Trencsénből jöttek és annyira nyomorultak, hogy mindennapi kenyerük sincsen meg . . . " r/l A vallási türelmetlenségből eredően alapvető támadás éri a szlovák-magyar-német lutheránus gyülekezetet. A 19. század első három évtizedében magyar-szlovák nyelven folyt az istentisztelet. 1841-ben azután a meggyengült eklézsia ellenvetés nélkül tűrte, hogy egyes tagjai az egyházmegyei közgyűléstől a tisztán magyar istentisztelet tartást kérjék. A küzdelemben megosztott, megfáradt gyülekezeti tagok nem tiltakoztak a magyar istentisztelet bevezetése ellen. Az evangélikus egyházmegyei vezetés azonban keményen fellépett még ekkor ezen intolerancia ellen, és fenntartani rendelte a szlovák és magyar nyelvű istentiszteletet és tanítási nyelvet ,,miután a magyar nyelv előretörését amúgy is látni lehet". Noha 1860-ig szlovák és magyar nyelvű volt az iskola, mindenütt már a magyar nyelv került előtérbe. A szlovák nyelven tartott istentiszteleten kívül, minden más egyházi szolgálat nyelvét magyarra változtatták. A szlovák istentiszteleti nyelv eltörlését hirtelen és teljesen nem javasolta az egyházmegyei gyűlés, és félti tőle az eklézsia egységének végleges megbomlását, a gyülekezet békéjét. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy: „ . . . a leégett templom újraépítése 1841-ben az egész eklézsia egységes erejét fogja igényelni, a nemzetiségi megosztottság viszont ennek ellenébe hatna ..." Az egyházmegye vezetősége sem állt ki konzekvensen hívei anyanyelvének védelmében. Nacionalista álláspontot képvisel, bár kétség kívül ezt taktikázva, nem erőltetve teszi. Érdekes a német származású kitűnő történész, Schmidt János „Krónikájában" egyáltalán nem bírálja az evangélikus egyházkerület vezérkarát. Inkább dicséri: „... Az egyházmegye vezetői bölcsen jártak el, mikor minden erőszakot és gyorsítást kerültek. Bizonyára tudta az egyházmegye, hogy vannak Tabon még olyan tót hívei, akik ragaszkodnak anyanyelvükhöz, a szlovák nyelvű istentisztelethez ..." A század végén azután könnyű volt leszoktatni, lecsökkenteni az istentiszteletek számát évi négyre. 1881-ben minden ellenszegülés nélkül áttértek a tisztán magyar nyelvű istentiszteleti nyelvre. így lett - írja Schmidt - a nagyobbrészt tót és magyar, német gyülekezet tiszta magyar gyülekezetté." Az iskolában már 1860-an megszüntették a „tót tanítási nyelvet". A gyülekezet anyakönyveit 1830-ig vezették szlovák nyelven, azután csak magyarul. 00 A következőkben Torvajra vonatkozó adataink alapján e nemzetiségi falu telepítését, életét vázoljuk fel. Mint korábbi fejezetekben, a különböző összeírások alapján családkutatásainknál már bemutattuk, a szlovákság beáramlása 1:717-től biztosan bizonyítható. A puszta Mérey és Lengyel família tulajdona a török után. Később több család nyert itt birtokot (Révayak 1770-ben, Friedrich Kalisch, a 19. században Boronkay családé).
