Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)

A nemzetiségi falvak lakosságának további migrációja. A gazdasági-társadalmi mobilizáció néhány vonása a 18. század második felében

is figyelemre méltó a zsellérek aránya. A század második felében a falvakban, de Somogy megye kiterjedt, nagyszámú pusztáin, valamint szőlőhegyeiben, a későbbi „hegyközségekben", igen elmaradt viszonyok között nagyszámú zsellérség tengődött. Kivételt azok a szőlőhegyek jelentették, ahol nagyon jó minőségű bor termett. A század második felében a javuló útviszonyok alapján kialakuló áruforgalomban elsősorban a tájpiacon a konjunktúrák idején, valamennyit értékesíteni tudtak. Ezt a földcsuraság hozzájárulásával és közreműködésével tehették. Ezeknek a zselléreknek, hosszabb rövidebb ideig megkötött szerződéssel, a földesuraság telekszerzésre, építőfa és kő vásárlására, házépítésre biztosított lehetőséget, amelyet egyrészt készpénzben részletfizetéssel, továbbá a munkaszolgáltatással (robot) tudtak törleszteni. E jelenség a nyolcvanas évekre általános gyakorlatként figyelhető meg/' A nemzetiségi népesség viszonyainak rendeződése, természetesen a magyar falvakkal egyetemben, az úrbérrendezés végrehajtását követő években különösen akkor szembetűnő, ha a népesség számát, a háztartások mennyiségét (általában az adózó egységek növekedését) vesszük vizsgálat alá. A vizsgálataink azt mutatják, hogy az adózó jobbágyháztartások száma megháromszorozódott. Az általános mezőgazdasági fejlődésen túl ez azzal magyarázható, hogy a teleknövelő rendezések (határkiigazítások, regulázások) 1740-1770 között jelentékeny számú jelenlévő zsellércsoportokat ültettek az ebben az időszakban kialakított negyed, nem ritkán fél telekre. Az 1767. évi úrbérrendezés törvényesített, megerősített egy folyamatot, amelyet zömében az uraságok már két évtizeddel korábban megindítottak. A somogyi nemzetiségi községek úrbéri tabelláinak és az 175

i-1752-ben készített domestikáknak a háztartások számát rögzítő számadatait összehasonlítjuk, az a benyomásunk támad, hogy valahonnan nagyszámú beáramlás történt a vármegye egész területére. Az 1751. évi családok névelemzése azonban világosan mutatja, hogy másról van szó. A népesség nagy része jelen volt eddig is, azonban az adóügyi forrásokban név nélkül szerepeltek, testvérként, felnőtt családtagként, s igen nagy számban nem önálló háztartással bírtak. Most telekhez jutva, vagy olyan bérlethez, amely általános adózással járt, megjelennek a tabellákban név szerint is. Természetesen ez a falvakban felfelé történő mobilizációt jelentett, hisz a jobbágyok kezén valóságosan megnőtt a szántó, a rét stb. használata, növelve az uradalom, a megye és az állam adózóképes lakosságának a számát. Mint a következőkben részletesen igyekszünk bemutatni, a háztartások száma, a nemzetiségi falvak adót és szolgáltatást nyújtó egységei, természetesen továbbra is a figyelemre méltó migrációból is adódtak. Azonban nem ez a fő népességnövelő tényező, hanem a települések belső erőtartalékai, az általános gazdálkodási nívó emelkedése a fő mozgató erő. A fő jelenség a gazdasági fejlődésből adódó társadalmi mobilizáció. A század második felében több jelentős, az egész megyét átfogó források állnak rendelkezésre, amelyek a permanensen növekedő irtásföldek nagyságát mutatják. A jobbágyság kezén lévő ilyen jellegű területeket ugyan mind nagyobb számban törvényes jogi lehetőségek közepette az uradalmak visszaváltják. Ez egyrészt a jobbágyságot előnytelenül érinti, bár ezeknek a földterületeknek csak egy része kerül majorsági művelés alá, figyelemre méltó nagyságrendű részeket úrbéres telekké alakítják át. E földeket a falvak erősítésére