Magyar Kálmán: A középkori Segesd város és megye története, régészeti kutatása - Somogyi Almanach 45-49. (Kaposvár, 1988)

IV. Segesd egyházi szervezetei (XI-XVII. század)

ecclesia propria intézménye megszűnésével — kialakul a kegyúri jog! Ekkor a királyi kápolnákat eladományozzák. Míg — a már kegyúri joggal ellátott — királyi kápolnák intézménye a XIII. század második felében újjáéled, és az előző időkhöz képest is átalakul! Ez az átalakulási folyamat a XIV. század végéig tart! Ekkorra jönnek léire a királyi, királynéi ún. rezidenciális kápolnák.256

Hogyan mehetett végbe az a folyamat a segesdi királyi kápolnák, illetőleg plébániák esetében? A XI—XII. században jöhetett létre Se- gesden — a királyi, királynéi udvarházhoz tartozó — egyház, kápolna (az ecclesia propria elve alapján!) a megyéspüspöki befolyástól függetlenül, saját fenntartásban! Vagyis, a korai segesdi egyház vagyonával és jövedelmével (tized, spolia, oblaiiok) a király rendelkezett, olyan módon, hogy a lelkészek kinevezését, elmozdítását is saját hatáskörében intézte.

Az 1179. évi lateráni zsinat viszont megszüntette ezt a jogállapotot és helyébe hozta az ún. kegyúri jogokat. Amikor is a tulajdonos, most már mint kegyúr, léphetett meghatározott egyházi kiváltságok birtokába. A lelkészek, „behelyezésénél” ezután a kegyúrnak a presentatio joga, míg az pgyház jövedelméből csupán a tizedrészesedés maradt.

A királyi alapítású egyházak, mint apátságok, prépostságok és királyi kápolnák a király közvetlen kegyurasága alatt állották. Ezeknél a király ugyanúgy gyakorolta a presentatio jogát, mint az ország főpapjai felett. A király a kegyurasága alá tartozó lelkészeket (bármilyen egyházi tisztet is töltöttek be!) capellanus noster címmel illette. Ezt láttuk 1250-ben és 1364-ben, amikor a király, illetőleg a királyné hívta a kegyupasága alá tartozó segesdi plébániaegyház plébánosát a saját káplánjaként.

A segesdi királyi kápolnának — a többi királyi kegyúri egyházhoz hasonlóan — a XIII. században kiváltságolt joghatósági helyzete volt. Ez a kiváltságolt jogviszony — az ún. személyi és anyagi vonatkozású — passzív exemtióból állt. Vagyis, az egyházi felügyelet jogát itt sem a püspök, hanem az esztergomi érsek gyakorolta. Tehát a segesdi lelkészek „behelyezése” — királyi presentaitio-val — az érseki institutio mellett ment végbe. Ez az anyagaiak tékintetében — a megyéspüspökök joghatóságától — elkülönült javadalmazást is biztosított. Viszont a hívék „lelki gondozása terén” (in spiritualibus) megmaradt a megyés- püspök joghatósága. Végső soron tehát a király, a királyné kegyurasága alá tartozó egyházak lelkészei, köztük a segesdi is, nem a püspök, hanem az esztergomi érsék zsinatán vett részt. Ugyanakkor a tizedeket sem a püspöknek fizették. A veszprémi püspök ,— éppen a kápolnák lelki ügyeiben való fennhatósága ürügyén — a XIII. századtól a XVI. századig bezárólag — (minden téren — vissza, vagyis saját főhatósága alá akarta helyezni ezeket a kiváltságolt egyházakat. Ez tűnt ki -— a segesdi egyházzal kapcsolatos 1216-os perből is! További ellentmondást okozott azt is, hogy IV. Béla 1269-ben ezeket az egyházakat (ha ideiglenesen is!), de kiveszi az érsek joghatósága alól és a püspök alá helyezi őket.

70