Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár 1820-1853 - Somogyi Almanach 43-44. (Kaposvár, 1987)

IV. A kormánybiztos (1849 március—augusztus)

POLGÁRTÁRSAK! A Magyarok Istene sok szenvedéseim utánn azon lelki örömöt is meg­engedvén érnem, hagy a vezényletem alá felkelt lelkes Somogy Megyei nép­pel Megyénk Székvárosát az ellenséglo'l — mely nagy számú sereg megérke­zése hírét be sem várva gyáván megszökött— elfoglalnunk sikerült. A reményemet felJyül múló lelkesedés annyi népet hozott Kap os vár Ulai alá, mely az ellenség niegsenunisittésére többek megjelenését igénybe írem vette. AZ itt megjelent polgártársakat az ország helyzetéről értesiíteni, s a me­gye dolgairól velők tanátskozni teendőim Jegfóbbikénck tűztem ki,— népgyü­lést tartottam, mely be szerencsés voltam a nép által megbízatni oly tárgyak­ra nézve, mellyck megyénk legsürgetösbb teendőit foglalják magokban;—il­Jycn a többek köztt — rcndszertltlcn állásba a megye nem maradhatván — a tisztviselők kinevezése. Minthogy pedig nz üsszcs megye eddigi működéseimben részt nem vett, én pedig minden lépésiiuct az öszves nép kifolyása alapján kívánom elintézni. Ezennel fclszóllittoni önöket, hogy helységükben megválasztandó egy pár megbízottjaikat a legsürgetosbb tárgyakbani tanátskozás s lörténtekróli ér( csitt és végett f. hó 7ére hozzám Kaposvárrá beküldeni—saját érdekük ugy hozván magával — szíveskedjenek. Egy úttal arról is éltesittem önöket, hogy annak idejében járásonként Népgyűlést tartandó megtenni semmit el nem mulasztandok mit megyénk becsülete, njjonan kivívott szabadság szilárdiUása, s a Magyar Nemzet dicsős­ége—fel vir ulá sa megkíván.— Kelt Kaposvárott Május hó 3án 1849. Noszlopy Gáspár s. k. Somogy Megyei Kormány- Diztos. A népfelkelés további ütemét a május 5-én beérkezett jelentésekből tovább kísérhetjük. Ezen a napon Városhidvég, Szabadhegy és Faluhid­vég a népfelkelők alapegységek szerinti beosztását, összesen 317 népfel­kelőről küldték be/' 9 Tabról pedig a tabi, a kapolyi, a torvaji és a bá­bonyi századokról; 760 főről és 16 fegyverről érkezett be jelentés. 50 Ká­nik János nemzetőr hadnagy Barcsról a drávatamási bírót figyelmez­tette a népfelkelők állandó készenlétére, mert az ellenség betörése bár­melyik percben várható. 51

Next

/
Thumbnails
Contents