Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár 1820-1853 - Somogyi Almanach 43-44. (Kaposvár, 1987)

IV. A kormánybiztos (1849 március—augusztus)

mány rendeletét, nép előtti igazolványul használni célszerű leend, sőt mellőzni nem lehet"} 0 Noszlopy a megye felszabadítása után rövidesen olyan intézkedé­seket tett, melyek a megbízatásán túlmentek. A vészbíróság kivételével Noszlopy valamennyi intézkedése megegyezett a debreceni felszabadí­tási tervével. A Cibakházán kiállított kormánybiztosi megbízólevél átvétele után Noszlopy első útjai Perczel tábornokhoz, Szegedre vezetett. A két Nosz­lopy Szegedig mindenütt harci szellemű néppel találkozott. A tábornok serege és tisztjei különösen jó hatással voltak rájuk. Noszlopy május 4-i jelentésében Kossuthnak írta, hogy Perczel a ,,Tuladunára seregéveli átkelését azon időre halasztani ígéré, midőn előbb a lázadó rácok féke­zését s az Aldunai dolgokat lehetőleg tisztába hozni sikerülend." 11 Per­czel a Noszlopy-testvérek felszabadítási akcióját örömmel fogadta, ehhez pénzbeli segítséget adott, emlékezett vissza Noszlopy Antal. 12 Másnap, hétfőn a Noszlopy testvérek a tábornok által előre jelzett győztes deszki és szenttamási ütközetben — mint szemlélők — vettek részt. 13 Perczel a szenttamási sáncok bevétele után kitűnő hangulatban találták. A tábornokot nemcsak saját sikere, hanem a fősereg győzel­meinek híre, a kibontakozó tavaszi hadjárat optimizmussal töltötte el. Táborában a megszállt Dunántúlról is több küldöttség kereste fel és az ellenség kiverésére hívták. Noszlopyékkal egyidőben éppen Baranya megyéből kereste fel Perczel egy küldöttség és a nép forradalmi tettre­készségéről beszámolt. 14 Debrecenben a kormány székhelyén is bizakodó volt a hangulat, A katonai sikerek mellett a Madarász László által a megszállt Dunán­túlra kinevezett rendőrbiztosok jelentései is a Noszlopy által jelzettek­kel megegyeztek. Április 7-én Fejér és Tolna megyéből jelentették, hogy „ . . . most már a sűrűbben érkező jó hírek által a nép is már tökéletes jó reményben néz a történendöknek elébe." 15 Április 10-én pe­dig, amikor egy 200 főből álló szabadcsapat átkelt Penteléinél a Dunán Dunaföldváron „ . .. csoportosan tódult a nép, hogy szükség esetébe se­gélt nyújtson gaz elleneink ellen", írta jelentésében Bátor Geyza tolnai rendőrbiztos. 10 Perczel Kiskéren, április 6-án állította ki Nyílt rendeletét Noszlopy számára az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke által adott meg­bízás szellemében. A rendelet szövege a következőket tartalmazta : 17 „Noszlopy Gáspár Somogy megyei szolgabíró általam megbizatik és felhatalmaztatik, hogy Tolna megyén "át Somogyba siessen, mindenütt győzelmeinket hirdesse, valamint azt is, hogy pár (nap múlva a Dunán átkelendek védelmére a népnek. Addig is készüljenek, egymással érte­kezzenek, bizonyos fő helyeket a népfelkelés pontosítására kitűzzenek. E végre Zala, Veszprém, Fejér Megyékbe is értesítést küldjenek és ké­szen legyenek seregem átkelésének első hírére feltámadni és az (ellen­séget) mindenütt megsemmisíteni. Az árulókra és az idegenek gazságait előmozdítani buzgókra nézvést

Next

/
Thumbnails
Contents