Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár 1820-1853 - Somogyi Almanach 43-44. (Kaposvár, 1987)

III. A szolgabírói évek

s ici tűz ellenséggel kocsikázott — és az élelmiszereket Jellasich itt lété­ben kétszeresen zsarolta ki la helységektül — melyek errá rótta — teszi az előadást. — Ez ellen tehát [ünnepélyes feladást teszek, is előadásomat befogom bizonyítani. Az elfogott horváth .fuvarosok iel vagy nem bo­csájtatása felől még ezen alkalommal rögtön utasítást kérek." m Később Tallián ellen kivizsgálást rendelteik, rövidesen azonban felmentették és így büntetést nem kapott. Szeptember 30-án Szőlősgyöröknél a lakosság és az ott állomásozó nemzetőrök egy hatszáz főből álló fegyveres oszlopot semmisítettek meg és a szállítmányt zsákmányul ejtették. 125 Szeptember 30-án Noszlopy a horvát foglyoknak és lovaiknak kiszolgált 128 porció kenyéradag és 40 porció szénáról a marcali magazinnak adott nyugtát. 120 Mérey alispán szerint szeptember végéig a felkelt somogyiak által megsemmisített ellenség száma az ezer főt meghaladta. 127 Noszlopy szá­mára az október hónap az újoncozás végrehajtásával kezdődött. Minisz­terelnöki rendeletre a megyei bizottmány október 5-i ülésén, 3537 fő újonc gyors kiállítását rendelte el. Noszlopynak kerületében a 19—22 év közötti férfiak újonc sorshúzását kellett ellenőriznie. A minden 127 fő utáni két újonc kiállítása Noszlopynak nem kis gondott jelentett, hi­szen megbízható lajstromok a katonakötelesekről nem álltak a rendel­kezésére. Sietve kellett a lelkészek bevonásával valamennyi szolgabíró­nak ezt is elkészíteni. 128 A megye nyugati határáról, Kanizsáról Noszlopy kerületében az oda befészkelt ellenség miatt, egyre fenyegetőbb hírek érkeztek. Októ­ber első napjaiban a zalai és somogyi népfelkelők közeledtére az ellen­ség elhagyta a várost. A kanizsaiak ezután néhány óra múlva kiverték a csekély számú hátrahagyott őrséget. Visszavonulóban azonban az el­lenség nem kímélte az útjába eső somogyi községeket, így például Mó­richely pusztát sem. 129 Noszlopy községeinek nemzetőrei a császáriak üldözésében is derekasan kivették részüket. A legtöbbjük a Muráig se­gítette Nugent seregét üldözni. A kivert ellenség rövidesen rendezte sorait és várható volt, hogy ismét betör az országba. Az Országos Honvédelmi Bizottmány rendele­tére Perczel seregében a balszárnyon, Kot tori irányában a somogyi hon­védek és a nemzetőrök, köztük a marcaliak harcoltak. Az I. nemzetőr zászlóaljban Kiss őrnagy parancsnoksága alatt a marcali, a sámsoni, va­lamint a mesztegnyői és a bizei nemzetőrökből álló század harcolt, akik október derekán Domború körül állomásoztak. 130 Néhány nappal koráb­ban elsőként ok keltek át a Dráván, akik azután elsöprő rohammal foglalták el a horvát állásokat. „Október végén a Dráva, a varasdi híd­tól egész Letenyéig, s a Mura Kakonyától fel Lendváig, népünk s nem­zetőreink által szorosan őriztetik" — jelentették. 131 Perczel a hónap kö­zepén már egy 800 főnyi somogyi újonczászllóalj kiállítását kérte. En­nék létrehozása a szoilgabírök fokozottabb munkáján állt vagy bukott. Az október 17-én kelt szolgabírói körlevél szerint, a községeknek 48 órán belül kellet kiállítani a honvédeket. Legelőször a kivetett létszá­mot a megyében a csurgóiak állították ki. „Nem elégszik meg a fő-

Next

/
Thumbnails
Contents