Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

A harmadik nemzedék indulása

ség foglalta el. Az előadás, a nyelv, a stílus költőisége, amely Takáts Gyu­la tájverseinek és életképeinek egyszerre valószerű és tündéri költői vi­lágára utal. A regénnyel nagyjából egyidejű Hazám, világom, hazám, Aesculap, Fakutyán, fényben és Angyali követ című versekre gondolok. Ezek a versek tisztán metszett, olykor álomszerű képekben mutatták be a dunántúli tájat és természetet. Hasonló költészettel írja le az erdős tá­jat, a tavaszi vizek világát vagy a szőlőhegyek bukolikus életét a Polgár­jelöltek is. Hadd idézzem most csupán a zápor után éledező erdő ábrázo­lását, egyikét a regény költői természetleírásainak: „Reggelre aztán olyan fekete volt minden fatörzs, mintha nem is eső, de tűz kormozta volna be. A levelek a zápor után megsötétedtek, mint a mély zománc. Kék volt az ég, de hideg és mély ragyogású. Aki tegnap kint volt, és látta az éktelen tömeg vizet, az tudja csak elképzelni, hogy milyen rettentő nagyok lehet­nek az erdők kútjai. Már alig szivárgott a víz. Beitta mind az erdő." Ezek­ben a természeti képekben ölt testet a költő szemlélete és képzelete. Egy­szersmind ezek a költői képek ellensúlyozzák a groteszk történetet, a cse­lekmény alakításában és a szereplők rajzában érvényesülő iróniát. Álta­luk Lesz Takáts Gyula regénye — minden társadalomkritikai indulata el­lenére — a harmóniát kereső ember műve. A költő vallomása, aki végül is a természetben, az erdők és vizek közelében találta meg a biztos ren­det, a szép harmóniát. (1979)

Next

/
Thumbnails
Contents