Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Három verselemzés (Fakutyám, fényben, Knósszosz romjain, A magyar Waste Land-ek)

rendjén, a valóság törvényein is diadalmaskodik: már nemcsak valóság, költészet is. A Fakutyán, fényben, Takáts Gyula tündéri-mesés életképe, így lesz lírai vallomás: a szülőföld dicsérete. (1978) Knósszosz romjain Két évtizeddel ezelőtt, pontosabban 1948 telén, Takáts Gyula nosztalgikus fájdalommal búcsúzott Itáliától. A napfényben fürdő görög oszlopsorokat elhagyva visszatért a ködös Közép-Európába. „Babér helyett a köd zizeg / és zúzmarás bogáncs zörög . .. / Amott egy csárda . . . Dermedt szívedet / izzítsd e szalmaláng fölött" — hangzott a búcsúzó vers. A búcsúba szorongás vegyült: „Majd negyven éve és első telem, / hogy mandulák virága fürdetett / s ujjam örökzöld lomb között / izzó narancsot szüretelt. / Az első tél s az is lehet, / hogy ép az utolsó telem. S Már zúg a harmadik harang. / Piros stigmája szívemen." Aligha gondolhatta, hogy látni fogja még a mediterrán partokat. Pedig költészetének mindig ihletője, élménye volt ez a mediterrán világ: a Dunántúlban is a latin Pannóniát kereste, Horátiusra hivatkozott, ismerte és szerette az antikvitást. Életformáját a klasszikus harmónia rendjében építette, költészetében ott vannak a magyar klasszicizmus Berzsenyit idéző fényei. Görögországba látogatva — 1965 nyarán —• tehát szinte „hazatért", otthonos tájra érkezett. A görög kultúra ugyanis talán még jobban vonzotta, mint a latin. Itáliában a görög oszlopsorokra figyelt, s történelmi érzékenységét is a görög eredetiség ragadta meg. Hellászt ezért úgy üdvözölte, mint e történelmi-mitologikus táj visszatérő fia. Egész ciklust •—• Nem, Euterpe, Delphi felé, Emlék Eleusisból, A Zeusz templom egyik oszlopára, Tragédia Epidaurus színpadán, „Sétakocsizás újholdnál Athénben", Szalámis öble fölött, Csak szózat volt — szentelt a görögországi utazás élményeinek. Közéjük tartozik újabb költészetének egyik önvallató, ars poeticát fogalmazó verse: a Knósszosz romjain is. Magyar költő számára az utazás mindig számvetést jelent. Nem elégedhet meg a látvánnyal, a művészeti emlékek lírai leltározásával; legalább annyira kell figyelnie az otthonhagyott világra — a haza és az emberiség nagy kérdéseire —, mint azokra a csodákra és látványokra, amiket az idegen tájak és városok tárnak naponta elé. Vagyis nem érheti be impresszionista ámulattal, az idegen élet közegében is személyes és „hazulról hozott" kérdéseire kell keresnie a válaszokat; mérlegelni, gondolkodni, összehasonlítani kényszerül. Nem ritkán éppen idegenben találja meg azt a választ, azt a gondolatot, amit idehaza is keresett. Az utazásnak ezek a nyereségei okozták, hogy az elmúlt évtized költői útinaplói oly gazdag gondolatisággal, a személyes vallomás oly heves indulataival fogalmazták meg egy-egy magyar lírikus eszményeit és életelveit. Vas István és Fodor András angliai, Rónay György franciaországi, Kalász Márton németorszá-