Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Öt verseskönyv (Sós forrás, Száz nap a hegyen, A semmi árnyéka, Helyettük szóljál, A rejtett egész)

nemcsak a múló események lendítik Takáts Gyula alkotó kedvét, hanem egy állandónak mondható lelkiállapot is: a meditáció folytonos benső állapota, mondhatnám, kultúrája, amely minden élményben és tapasztalatban egy sajátos költői életbölcselet kiindulását találja meg. Ez a költői filozófia a létezésnek a dolgokon átsugárzó erejét keresi, azt a lényegi valóságot, amely a köznapi realitás mögött rejtőzik. Maga a költő mondja, útjára indítva az új kötetet: „minden csak álarca valami olyan vaskosabb realitásnak, melynek nyitjára még nem vagy alig jött rá az ember. E felületek mögöttinek keresése, ennek kimondása minden kézzelfoghatón túl a költészet egyik leglényege." A költészet ilyen módon megismerés, amely a természet és a mindenség igazi arcát kutatja, s a létezés értelmét próbálja megfejteni. „Csendet sugárzó nagy lapok alatt / élnek leglényegünk sejtjei" — mondja az új kötet beköszöntő verse: a Tudása titkon ehhez nőve. A költő jelek között jár: a létezés titkos üzenetére figyel, s ezt .az üzenetet éppúgy megtalálja a balatoni éjszaka csillagaiiban, mint a györöki nádasban vagy a hegyközségek régi szerszámai között. „Nem is tárgyai, de teljes valónk / oldódik át egy mélyebb tájba — olvassuk tovább az imént idézett költeményt —, mert jelek között jár, aki él. / tudása titkon ehhez nőve / nyílik, mint virág és megérzi / jelenben még, de jövőbe, ahogy a legnagyobb csillag alatt / egy érzékeny tudásnak lesz a része, / mely magán át látja azt a tengert, / melynek nincsen se partja, szintje, mélye. .." Takáts Gyula A rejtett egész című verseskönyvében az alkotó ihlet folyamatossága érvényesül, az az élmény és költői világkép ölt alakot, amely a „becehegyi versekből" ismerős. A költő bölcs meditációkba vonul vissza a Balaton-felvidék egyik tündéri mészkőfokán: körötte szőlő és mandulafák, apró tornácáról a tó hullámjátékát, folytonos színeváltozását figyelheti, háza mögött kezdődik az erdő, a madarak vidám zajokkal törik meg a természet csendjét, a sűrűből nyulak, rókák látogatnak a kertbe. Derűs természeti világ veszi körül Takáts Gyulát, s ő ebben a világban találja meg végleges otthonát, ezt a világot tanulmányozza, valósággal azonosul vele, hogy a Becehegy és a Balaton mozgalmas életének apró rezdülései nyomán elmélkedjék a mindenség és a létezés titkain. „Sok ág és kő között magam is egy, / akár az ostorménfa csokra ... / Kezembe hull, vállamra dől a hegy. / Élünk együtt zöld barlangokba. (. . .) Én élek így, vagy ők így élnek bennem? De befogad, látványon túl, maga / a kézzel fogható s nyers sejtjei, / tudom, elvisznek majd haza" — beszél erről az otthonosságról, természeti azonosságról És megformázza élő magját című versének soraiban. (1982)