Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Öt verseskönyv (Sós forrás, Száz nap a hegyen, A semmi árnyéka, Helyettük szóljál, A rejtett egész)

násnyi szél" — ábrázolja az őszben lezajló apró tragédiát (Tövének vissza sem felel). „Valami forrás csobogott / itt, kertünk zöld zúgás. / Gombák lépcsője ballag / az ég felé a fán" — festi le kertjének életét (A tetőn). Két sorban képes megidézni a falusi idillt és a végtelent: „Hordóba must, sarokba kapa; / a sarkcsillag jegesen tüzel" (Vásznamat hajtogatom). Őszi képek ezek, maguk is az elégikus érzést támasztják alá. Azt igazolják, hogy az egyszer birtokba vett költői kultúra a személyes válságon is át tudta lendíteni Takáts Gyulát. A „semmi árnyékát" végül is áttörik az ismerős világ fényei. Alig két esztendeje, hogy Takáts Gyula szép verseskötetét, A semmi árnyékát üdvözölhettük, s már kezünkben az új kötet, amely nagyjából két esztendő költői termését takarítja be. A hetvenéves költő fiatalos erővel dolgozik, távoli országokba látogat, saját termésű borral fogadja barátait, Kaposvárról a Balatongyörök felett magasló Beoehegyen terem, majd budapesti villámlátogatásra utazik. Megvallom, Takáts Gyula mozgalmas tevékenységében és elapadhatatlan életerejében van valami biztató. Köröttünk költők hátrálnak a néma semmibe, a magyar irodalmi élet hosszú évek óta már csak ravatalok körül gyűlik össze, mind féltőbb gonddal tekintünk egy-egy kéziratokkal megrakott íróasztal vagy éppen kórházi ágy felé. Jó tudni, hogy Takáts Gyula kaposvári könyvtárszobájában gyűlnek a zöld tintával írott sorok a fehér papíron, hogy a balatoni éjszakában valaki éppen fürkészi a csillagokat, hogy Takáts Gyula felszáll a hajnali Somogy-expresszre, s a Déli pályaudvarról majd felhív telefonon. Jó meghallani a hangját, a telefon zörejei között a dél-dunántúli nyelv dallamát, s jó kézbevenni az új verseskönyvet, a borítón Egry József opálos színeivel. Ezek a rendre megérkező új verseskönyvek biztató jelei valaminek: mutatják az életkedvet, az alkotó erőt, s nemcsak a kaposvári költőét, valamiképpen az egész magyar költészetét, amely iszonyú vérveszteségei ellenére is élni akar. A szép termékenységnek egyszerűen az élet is lehetne a magyarázata: az elmúlt néhány esztendő eseményei, személyes élményei és megpróbáltatásai, amelyek türelmetlenül faggatják a költőt, választ várnak és magyarázatot. Takáts Gyula előző verseskönyvének legtöbb darabját a személyes fájdalom árnyékolta be: a költő váratlanul eltávozott feleségét gyászolta, s bizony ez a fájdalmas érzés az új verseskönyvben is megjelenik. Erre vallanak így közelítve, Lettél a tüzes fő elem, A világ így és ebben, A messze is veled című versei: lírai emlékezések, szelíd elégiák. És erre vallanak Egy ötödik évszak című költeményének merengő sorai, sejtelmekből és emlékekből állítva össze a szertefoszlott testi létezést: „Rám, (1980)