Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)
Öt verseskönyv (Sós forrás, Száz nap a hegyen, A semmi árnyéka, Helyettük szóljál, A rejtett egész)
gyar: / nézi a vizet. — / Méri és meri, / marad-e? . . . Mennyi? ...(...) bárhogy komorul, / röj tökből, hálóból / kisüt a múlt" — olvassuk az Onnan itass című vers sorait, Ez a múlt a magyar nép és a magyar költészet múltja, egyszerre van jelen benne a pásztor és a betyár, Berzsenyi és Csokonai. Ebből a múltból akar meríteni a költő ihlete; egész ciklus utal rá, a Magyar Hippokréne versei. „Mint pásztort a forrás, / onnan itass" — szólnak az imént idézett költemény záró sorai. Bartókot idéző program ez. Takáts Gyula is a „tiszta forrást" keresi, amelyet is a népben, a népéletben, a népi hagyományban talál meg. Töprengő, elmélkedő verseit folklorisztikus színekkel futtatja be. A népi eszközök, néprajzi rekvizitumok egész kis múzeuma bontakozik ki az új versekből; miként a becehegyi házban is az összegyűjtött s a talajból kiásott régi eszközökből. Elveszett varsák, bedőlt kutak, gazlepte présházak jelennek meg a szóképek között. Máskor a Csokonaira emlékeztető népi rokokó érzékisége vagy groteszkbe hajló képfantáziája ölt alakot. „Kifeslett már az új agancs . . . / Farkasboroszlán koszorúval / táncol az őzbak és Diáina / mezítelen teste, mint narancs / átsüt a lombon" — olvassuk (És zeng ma is). Vagy: „hol zöld lagúnán énekel a hold / s vízén az átlőtt szívek bánatát / agancs-fészekben szarvas viszi át" (Pali-temető). A népi rokokó hagyományt talán csak Dsida Jenő tudta oly természetes gesztussal életre kelteni, mint Takáts Gyula. E hagyományba mindig belevegyít valamennyi „szürrealisztikus" színezetet, mint a naiv parasztfestők, akik a valóságot ábrázolják s mégis sejtelmesebbek, álomszerűbbek a beavatott szürrealistáknál. Takáts Gyula is olyan képeket fest, mint amilyeneket régi somogyi pásztorfaragásokon és tükrösökön láthatott. Ezekben a képekben ugyanazt a derűt, játékosságot és szabadságot fejezi ki, mint a szürrealizmus első éveinek felszabadult, képzeletben gazdag költészete. (1975) A semmi árnyéka Takáts Gyula szelíd dombtetőn épült becehegyi házát a klasszikus tájak nyugalma lengi be. A költő nádfonatú széken ül a nyitott teraszon, előtte az egyik legszebb magyar panoráma. Tágasán kéklő láthatár, a Balaton fodros víztükre, jobbra a sejtelmes távolba hullámzó keszthelyi öböl, balra ápolt szőlőhegyek, a Badacsony, Szigliget. A háttérben sötétzöld erdő, mély avar, őzek és rókák lábnyoma. Az asztalon aranyosan fénylő bor és harmatos barack. Idilli békesség: tavaszi készülődés, nyári derű, szüreti szorgalom. Alkalom az olvasásra, írásra, elmélyedésre. Alkalom a merengésre, bölcselkedésre. Szinte mediterrán világ, amelynek szellemi láthatára Itáliáig és Hellászig ér. Ebbe a mediterrán derűbe robbant be 1977 elején a halál: a kertet a semmi árnyéka borította el. Takáts Gyula feleségét siratta, saját életének
