Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Otthon a világban. Vázlat Takáts Gyula költészetéről

lye van az életnek és a pusztulásnak, a csillagnak és az atomnak, az anyagnak és az emberi személyiségnek. E rendbe minden belefér: .. . míg köröttem nyüzsög a lét, ott fent platinatiszta pályán ami csak volt s ami csak lesz, úszik és megfér a csend kitágult, mértanvázú szárnyán. (Ami csak volt, ami csak lesz) És minthogy a világ rendbe szervezett, a létezésnek is „értelmes valóságának kell lennie (Mert meg nem értheted). Az élet titkai között eligazodni vágyó, a gondokkal és a magánnyal küszködő ember ilyen módon otthont találhat az értelmes rend tágas boltozata alatt: „a legnagyobb magány is . .. beáll egy hűvös, tiszta szerkezetbe" (Vitéz Mihály Csökölyben). A rend élménye filozófiai megnyugvást hoz, a költő a világmindenség harmóniájára hivatkozva válaszolja meg azokat a kérdéseket, melyeket a csillagos ég fürkészése vagy a mikroszkóp alá helyezett anyag vizsgálata során kényszerült feltenni. A bölcseleti küzdelemnek és a megbékélésnek ugyanakkor nem pusztán gondolkodását, filozófiáját érintő jelentősége van, hanem a költészettanra sugárzó értelme is. Takáts Gyula ugyanis új ars poeticát ír a világ szervezett összhangjának élménye nyomán. „— Csak egyszerűen, oly annyira, / mint tételét a logika, / úgy bontsd ki versedet ! . .. / Nem rongyait, de lényegét, / már annak is csak metszetét, / —• szóval a legtisztább eget —, / ezt kérem tőled ... / Szép emlékezet!" —• olvassuk És akkor mind című költeményében. Uj versei valóban ezt a poétikát követik: a metaforikus anyag, a képszerű kidolgozás rovására terjesztik ki a vers kompozíciójának, a gondolat aforisztikus és dialektikus megfogalmazásának érvényesülési körét. Ez a törekvés (és nem a divat!) vonja Takáts költői eszközei közé a prózaverset is: e dísztelen, a mondanivaló végső lényegére tömörített formában a szerkezet értelmet hordozó szerepét sikerült bővítenie. A kozmikus rend élménye új tájékozódást és eredményeket hoz, mégsem forgatja ki sarkaiból Takáts Gyula költészetét. Beilleszkedik abba az ember-méretű világba, amely lírájának élettörténete során kialakult. A kozmoszban felismert összhangot, mértani szerkezetet emberi arányokban ábrázolja, a világmindenség személytelen törvényeit mintegy humanizálja. Művészi szemlélete, a versek alakítása maga vall erről. Szívesen tükrözi egymásba a természet emberi és kozmikus arányait, mintegy dialektikus képstruktúrába fogja a méretek ellentmondásait. „Fénylik a jegenye hegyén az ég. / Egy zöld tű tart szárnyas messzeség. /Sa legnagyobb e tű hegyén szilárdan, / mint vers ragyog arányos mértanában" — olvassuk a Négy akkordban. Ugyanezt a szerkezetet figyelhetjük meg a Válasz egy diófának soraiban. A kétféle méret egységét a költészet alkotja meg. Mint Takáts Gyula egyik rövid vallomásában (Szép versek 1964) mondja: „a költészetben a világmindenség emberi méretű aránya ragyog." Ugyanezt a törvényszerűséget veszi észre a művészet más ágaiban. A Most kezd pirkadozni vallomása szerint a modern festészetben is felfede-