Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Otthon a világban. Vázlat Takáts Gyula költészetéről

Hinnéd Horatius földje, oly idilli, méla kép. Halvány pasztell-mhában lép eléd. A dombháton bicskás gazda szőlőt kötöget, s a naparany hogy beönti a bronz földeket, úgy véled, halk spondeust ringat feléd a szél. A völgyben pásztor tilinkóz és hófehér a nyáj. Az ökrök smaragd-fűbe lépnek, s hogy latin színt adjon az egésznek, Bacchus bordala csendül a présházak felül. (A somogyi klasszikus) Tudatosan törekszik a hagyomány és a modernség egyensúlyára: a modern asszociatív lírán nevelt szabadsággal kezeli a „nyugatos" költői hagyományt, szándékos disszonanciával teszi izgatóbbá a ritmus arányos rendjét. Életben és költészetben, az érzés és a kifejezés változatai között mindig összhangot tudott teremteni. 2. Az összhang zárt világban jött létre, s ezt a világot Takáts Gyulának lassanként el kellett hagynia. A népi és nemzeti sors megpróbáltatásai őt is elérték ; a biztonságos édent a valóság szélesebb körű megismerésére és a történelem kihívásaival folytatott küzdelemre kellett váltania. A harmincas évek végén őt is magáihoz vonzotta a közélet: csatlakozott a népi mozgatom, a Márciusi Front költőihez. A munkába hajló falusi ember ábrázolása, a parasztság iránt érzett részvét korábban sem hiányzott költészetéből, a közéleti elkötelezettség élményét elsősorban mégis a népi mozgalom felelősségre nevelő küzdelmei nyomán, illetve egy finnországi útján találta meg. 1937-ben utazott Suomiba, s a táj szépségének, a finn élet szabadabb és emberségesebb rendjének felfedezésével egyidőben talált rá mesterségének szociális küldetésére. „Hogy értetek szóljak, szegények, — olvassuk Villámfénynél című versében — / nem itthon döntöttem én! / Messze kellett szállnom e görbe, / víz, hegy szabdalta földtekén." Hazatérve azután versek egész sorában képviselte e döntését, úgy érezte, neki is állást kell foglalnia az ország szociális gondjaiban és nemzeti sorskérdéseiben. Világában a hagyomány, mint láttuk, eleven erő, erkölcsi mérték, a cselekvés forrása. Elkötelezett tettekre készülve először a múlt eligazító örökségét kereste fel, tőle várt bíztatást. A múlt emlékeitől lépett a jövő feladatai felé. „Oltár nekünk ez omló várfal itt ! / Kövéből ház lesz és pusztulva rakja / széttört díszével jövőnknek tornyait" — hirdeti a Kétségek