Várkonyi Imre: Somogy megye helységneveinek rendszere - Somogyi Almanach 41. (Kaposvár, 1984)
Összefoglalás
-újlak) 7, -puszta 4, a -kút és a -hely (-újhely, -udvarhely) 3 esetben. A többiek pl. a -háza, -hida, -fő, -fok, -hegy egy-egy esetben járulnak az alapszóhoz, s képeznek vele helységnevet. A -vár valamilyen nagyságú erődítményt jelöl, a -lak lakást, települést. A -kút nemcsak a fúrt kút megjelölése, hanem forrást is jelent, amely ivásra alkalmas volt. A -háza, -hida, -falva a birtokos megjelölésével értelmes, az összetett név előtagja tehát jobbára személynév. Somogy megye helységnevei között viszonylag jelentős számban ta- láluhk -fa utótagú neveit. Ez a -falva rövidüléséből alakult. Ennek folyamatát részletesen ismerteti Kázmér Miklós. Az ilyen típusú nevek közül sok van Zalában. Az alak előfordulási időrendjét és gyakoriságát nézve úgy tűnik, hogy ez az alakváltozat Nyugat-Dunántúlról terjedt kelet felé. Az utótaggal alakult helynevek keletkezési idejéről eltérnek a vélemények. Moór Elemér ezt a XII—XIII. századra teszi, s német mintára alakultnak tekinti. Pais a XIII—XIV. századot véli az ilyen típusú helynevek keletkezési idejének. Kristó szerint már a XI—XII. században is voltak utótagos földrajzi nevek. Ezek általában természeti tárgyakból alakultak (-hegy, -halom, -híd), néha emberi telephelyet személynév + -laka, -népe, -telek, -hely hozzákapcsolásával. E korai időre ugyan teljes magyar nevű példát felhozni nem tud, de a gyakran előforduló villa + személynévről feltételezi, hogy ez magyarul személynév + -falu, -falva alakban hangozhatott. Kázmér Miklós a XIII. századból is hoz példát (1227: Kysfolud). Kristó és Kázmér egységes állásponton vannak abban, hogy e névtípus a XV. században éli fénykorát, s egy ideig együtt él a puszta személynévből alakult helynévadási típussal. Az utótagos helynévadási mód a XV. században veszti el elevenségét, azután már csak szórványosan fordul elő (Kristó, 97). 7. A nevek nyelvi eszközét tekintve majdnem minden típusban a legtöbb a puszfta köz- vagy személynévből alakult helynév. A képzők közül különösen a -d és az -i képző (mely funkcióját tekintve megegyezik az -é birtokjellel) játszik nagy szerepet a helynévképzésben, de találkozunk -s (-sd, -si) képzővel is, különösen a tájra utaló közszavak tekintetében. Ezek mindegyike eredetét tekintve kicsinyítő, becéző, ill. milyenséget kifejező képző volt, de példáink bizonyítják, hogy igen erős a helynévképző funkciójuk is a középkorban. A fentiek alapján úgy vélem, hogy egyetérthetünk Mező Andrással, aki A magyar hivatalos helységnévadás című könyvében azt írja, hogy ”... a történelemnek írásos vagy tárgyi emlékekkel elegendően meg nem világított korszakairól beszélni tudnak a földrajzi nevek” (Mező, 15). 63