Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
I. Kaposvár művelődéstörténetéből - 1. Kaposvár művelődésének kérdései a XVIII-XX. században
kapcsolatai voltak a megye és a megyeszékhely reformkori nemesség kulturális és társadalmi életével. Egymásra találásuktól kezdve szinte egyszerre lett: Nikla és Nagybajom „Széphalommá” megyénkben. A kiépülő szíves barátság a költőt még a nagybajomi kúrián is vendégül látta, ahol megcsodálhatta Sárközy könyvtárát, amelyből 3 könyvet azonnal ki is kölcsönzött a maga számára. Mivel Berzsenyi életében a könyvtárak gyakori látogatása mindig meghatározó volt — nagyétvágyú folyóirat-fogyasztó lévén —, így a kölcsönzés által remélhette Sárközy, hogy a költő majd többször is átjön Nikláról Bajomba. A megyei gyűléseken táblabíróként megjelenő Berzsenyi szerényen, „igen hátra szokta magát húzni”. Nem volt könnyű a helyzete Somogybán, hiszen — a korabeli állapotokat ismerve — igazat kellett adnunk Kazinczy 1813. október 13-án küldött levelének, amelyben — Somogyra is találóan — azt írta a számára: „Rettenetes teremtmények a mi nagyjaink, nem akarnák ismerni azokat, akik nagyobbak, mint ők”, pedig — tette hozzá bölcsen Berzsenyi —: „Mely könnyű az okosokkal alkudni!” Ki ismerhette a megyebeli állapotokat jobban Sárközy Istvánnál? Magatartására, de a korabeli viszonyokra is igen jellemzőek azok a sorai, amelyekben Széphalomra is tudósított az egyik megyegyűlésről: „Néha bemegyek (ti. a gyűlésekre) és a gyűléseken keveset és ritkán, az asztalnál és csoportokban sokat beszélek geográfiáról, statisztikáról, históriáról, képekről, könyvekről s csak azért, hogy terjedjen a világosság” ... „de'az nem akar terjedni, mert az idő szűk nekik, kártyázni kell menni, amit én nem tudok”. Korábbi kutatásaink alkalmából50 már megállapítottuk, hogy a kései feudalizmus korszakában a megkésetten induló vékony paraszti polgárosodás alig használhatta a rendházak, a plébániák és a parókiák könyvtárait, a jónevű és tudós lelkészek tékáit. Pedig a mezőváros plébánosainak a könyvtárai — az egyházlátogatási jegyzőkönyvek tanúbizonysága alapján — elérték a korabeli egyházi — alapjában azonban barokk — műveltség szintjét. Vörös József Gábornak (1715—1738) huszonhat mű (közötte Pázmány Kalauza, Aquinói Tamás Summája és Bonbardius Topográfiája), Rajky János Ignácnak (1738—1751) tizennégy mű, Jankó Jánosnak (1774— 1805) ugyancsak huszonhat mű, Tulok Mihálynak (1805—1848) pedig különösképp gazdag könyvtára volt hatvanegy művel, közöttük is szép számmal orvosi tárgyú kiadványokkal (Müller, Zwinger, Krantz, Huldericus, Haisler művek). Aligha hihetjük, hogy a plébánosok könyvtárai a város lakóinak a rendelkezésére állhatták volna, mint ahogy aligha lehetett bejáratos a jobbágyparasztság a birtokos nemesek családi könyvtáraiba, amelyek közül egy sem volt található a mezőváros falai között. A város polgárai azonban a megyei könyvtár és az Olvasó Egylet tagjai is lehettek. És ha a könyvtár nem is volt a szó modern értelmében közkönyvtár, hisz senki sem akarja tagadni a megyei könyvtár alapításának a feudális jellegét, mégis többről volt benne szó, mint a megyei nemesség házi könyvtáráról, hisz már a reformkori mezővárosi polgárosodás irányába is mutató demokratikus értelemben vett könyvtárról is beszélhetünk vele kapcsolatban, amelynek — az alapítási szándékon túlmenően 31
