Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 9. A szocialista somogyi levéltárügy évtizedeiből (1950-1982)
anyag foglal helyet. A mai levéltárban már 11 dolgozó tevékenykedik. Ebből 4 tudományos, 5 levéltári kezelő, 1 adminisztrátor és 1 irodai kisegítő. A raktárak zsúfoltsága következtében csak annyi anyagot tudunk átvenni külső szervektől, amennyi hely a selejtezéseik következtében évről évre felszabadul a levéltárban. Még így is körülbelül 700 iratfolyóméter anyagot gyűjtöttünk be a levéltárba a belső selejtezések következtében felszabadult állványzatokra. A kínzó raktári gondokon túlmenőleg tudományos intézményünk (jelentős állami igazgatási feladatokat is ellátva: kezeli az anyakönyvi másodpéldányokat, ellenőrzi és felügyeli a megye területén az irattárakat és a bennük folyó selejtezéseket, jelentős oktatási és közművelődési feladatokat is ellátva stb.) még napjainkig sem tudta megoldani elegendő nagyságú kutatótermének a megteremtését, technikai felszereltségének (film- leolvasó, elektromos számológépek, xeroxmásoló, fotóapparátus, hangfelvevő működtetése), valamint dolgozóinák a tudományos munkához feltétlenül szükséges és kívánatos munkafeltételeinek a megteremtését, az intézmény egészségügyi felszereltségének, raktárhigiéniai gondjainak megoldását stb. A megyei gyűjtőterületen az irattári felügyelet kapcsán 800 szervet ellenőrzünk. Évente kb. 300 szerv irattárát látogatják meg kiszállásaink alkalmával, felülvizsgálva és ellenőrizve azok irattári munkáját. E munkák végzése során — központi megbízatások alapján — összegező jelentéseket készítettünk, a tanácsok iratkezeléséről, irattári rendjéről. Az elmúlt negyedszázad alatt 6433 alkalommal ellenőriztük a szervek irattárait illetékességünk területén. Ellenőrzéseink eredményeit a külső fondképző szervekről készült nyilvántartó lapok tartalmazzák, amelyeknek a száma 800. A megye területén — az utóbbi esztendőkben — 657 iratkezelési szabályzatot és irattári tervet hagytunk jóvá. Jelentős segítséget nyújtottunk a termelőszövetkezeteknek azáltal, hogy egy hetes iratkezelői tanfolyamot szerveztünk a részükre. E továbbképző tanfolyamok megszervezésére most az ipari üzemekben kerül majd sor. Megyénkívüli hazai és külföldi levéltárakban, valamint egyéb intézményekben található somogyi vonatkozású levéltári forrásúk feltárása és filmrevétele egyik legfontosabb célja a levéltárnak, mint a helytörténetírás bázis intézményének. Helytörténeti anyaggyarapítási tevékenységünk során levéltárunk film tárának az állománya 11 033 db mikrofilmf elvétel és 10 383 db nagyítás, fény- és xeroxmásolat. Levéltárunk rendezettségi állapota országos szinten is kedvezőneK mondható, 4566 iratfolyóméter anyagából alapszinten 2,79%, középszinten 65,48%, darabszinten pedig 31,73%) a rendezett. Rendezetlen iratanyagunk mindössze csak 0,6%. Az elmúlt negyedszázad során 3172 iratfolyóméter terjedelmű anyagban végeztünk raktári rendezést és 2516 iratfolyóméter anyagban pedig különböző szintű rendezést. A levéltár alapszinten rendezett anyagának a mennyisége 127,63 iratfolyóméter. A középszinten rendezett anyag terjedelme 2990,57 folyóméter. A darabszinten rendezett anyag terjedelme pedig 1452,04 iratfolyóméter, amelyből az iratok jórésze már védődobozokban van — mint.aállványczva — elhelyezve a polcokon. 273