Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 6. A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai

különböző osztályokba sorolt fürdőhelyek kategorizálását is. A kiemelten kezelt fürdőhelyeken kívül hozzá kell nyúlnia a kisebb üdülőhelyek fej­lesztéséhez is, tudván, hogy régen a múlté már a divatos és centralizált fürdőhelyek szemlélete, számunkra nem a „Balaton-városok” létrehozása az elsődleges cél, hanem a Tó egész és egybefüggő fürdőkultúrájának vi­lágszintre való emelése. E cél érdekében a balatoni idény széthúzásának nagy gondolatával és lehetőségeivel is meg kell barátkoznunk. A legvarázslatosabb évszakunk­ban: szeptemberben és október elején, amikor az osztrák—magyar mo­narchia klimatológiai érdekeihez alkalmazkodott hajdani közoktatásügyi rendszer maradványaként — igaza van Illyés Gyulának — gyermekeinket már iskolapadokba ültetjük, üressé válik a Tó, holott nyári idegenforgal­munk és fürdőkultúránk teljes reneszánszát élhetné e hónapokban, arról nem is beszélve, hogy harmadvirágzásában a sportokra is kiválóan alkal­mas téli Tó szépségét is világhírűvé tehetnénk melegvízű termálkutak és források segítségével, hiszen újjáálmodhatjuk a Tó római-kori téli feredő- házait, amelyeknek nagyméretű hypocaustumjaiban — Hévíztől Csisztáig — már egyformán felszínre tört gyógyforrások szolgáltathatnák a meleg­vizet. S ha mindezek mögé, Európa legkellemesebb temperált tava köré odavarázsoljük az évi 1600 napsütéses fényóra gyümölcs- és szőlőkultúrát érlelő Balaton-kert tájövezetét, ha kulturális létesítményeinkkel: mú­zeumokkal, tárlatokkal, kurszalonokkal, sajtótermékekkel felszerelt könyv­tárakkal, koncerttermekkel, játéktermekkel, filmvetítő termekkel, szabad­téri és víziszínpadokkal, sportlétesítménydkkel gondoskodhatunk nyáron és télen a pihenő ember kultúrszomjának változatos és választékos kielé­gítéséről, akkor már szinte világrangon is biztosítottuk a balatoni fürdő­kultúra közeli holnapját. És ha a minden provincializmussal szakítani tudó fürdőkultúrában, valamennyi e tájon élő, pihenő, gyógyuló és dolgozó ember egyszerre válik a villatulajdonostól a bolti kiszolgálóig, a pincértől a fagylaltárusig, a park­őrtől a presszós-kisasszonyig, az üdülővendégtől a turistáig — képletesen szólva — a Balaton diplomácia tagjává a nemzet szolgálatában, akkor már a holnapban járunk, a balatoni fürdőkultúra legszebb történeti korsza­kában. Ahhoz azonban, hogy hazánk lakosságának több mint egytizedét üdü­lővendégként fogadhassa évenként a Balaton, s mindezek mellett a kül­földi idegenforgalom egyre növekvő áradatát is igényesen elégíthesse ki, ahhoz, hogy a Tó az ország legfontosabb üdülő- és idegenforgalmi terüle­tévé válhassék, ahhoz még nagyon sokat kell áldoznunk, mindenekelőtt a balatoni fürdőkultúra infrastruktúrájának a kiépítése érdekében. 224

Next

/
Thumbnails
Contents