Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 6. A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai
A Siófok adatait is tartalmazó statisztika szerint az iparosok és kereskedők száma — a második világháború első esztendejében — négyszeresen múlta felül az 1925-ös esztendő összeírásainak az adatait. Az egyesületek közül — 1925-ben — olvasókör négyben, dalegyleti íkör kettőben, gazdakör egyben, kaszinó ugyancsak egyben, ifjúsági egylet háromban, levente-egyesület pedig valamennyiben működött. A társadalmi, a sport és a kulturális egyesületek névsorát 1939-ben is közzétette, ha nem is hiánytalanul, a Balatoni Intéző Bizottság. Az egyesületek száma erre az időszakra már jelentősen megnövekedett. A statisztikailag hasznosítható 13 déli parti üdülőhelyen 13 leventeegyesület, 18 fürdőegyesület, 6 kaszinó, 4—4 dalkör és olvasókör, 3—3 gazdakör, tűzoltó- egyesület és ipartesitület, 2—2 iparoskor, sportegylet, polgári lövészegylet, szentegylet, hajósegylet, izraelita nőegylet, leányklub, Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, frontharcos csoport és mentőegylet, összesen 75 egyesület működött. Az egyesületek bemutatásánál már világosan érzékelhető, hogy a fürdőkultúra mennyiben és milyen vonatkozásokban igényelte a mögöttes társadalmat, illetve mennyiben szorult rá — konkrétan — a segítségére és szolgáltatásaira. E tekintetben ugyanis más-más funkciót töltöttek be az üdülők többségét soraiba szólító fürdőegyesületek és mást a helyi lakosság egyesületei. A fürdőegyesületék, főképp a fürdőkaszinók ugyanis a telek- és a villatulajdonosok „virilistáit” szólították — rendszerint — tagságuk soraiba: a szezonnak, a fürdőidénynek az elitjeiként. A felsorolt különböző társadalmi egyesületeknek, főképp a helyi lakosság egyesületeinek talán kevés közük volt az üdülőkhöz és a fürdőkultúrához, áttételesen azonban a települések kulturális életének az emelésében, a helyi emlékhelyek gondozásában, a Tó környezetéhez szabott köz- művelődési és sportbeli tevékenységek lebonyolításában jelentős szerepet játszottak. * * * Az 1925-ös közigazgatási tájékoztató lapok és az 1930-as költségvetések adatai után átnéztük a déli parti üdülőhelyek költségvetéseit és a fürdőegyesületek adatait is a második világháború kitörésének esztendejében. Az 1933-tól már a partmenti községekhez tartozóan külön üdülőhelyi költségvetések készültek. A megyének 1936-ban engedélyezte a belügyminiszter a törvényhatósági Balaton kultusz-alap létrehozására készített Szabályrendeletet, amely egy korábbi, 1934-ben jóváhagyott partmenti építkezésekről szóló rendelet alapján a felülvizsgálati dijak 25%-át utalta a Balaton-kultusz előmozdítását célzó feladatok költségeire. Az üdülőhelyi költségvetések 10%-ot biztosítottak a Balatoni Intéző Bizottság részére. A fürdőtörvény alapján a gyógyhelyi (üdülőhelyi) díjakból származó jövedelmekre épültek rá az üdülőhelyi bizottságok szerény költségvetései. E díjak mértékére az üdülőhelyi bizottságok tettek évenként javaslatot, amelyeknek a mértékét a törvényhatóság első tisztviselője állapította meg, esetenként a Balatoni Intéző Bizottság véleményezése alapján. Az üdülőhelyi díj elő- és utóidényben — személyenként és naponként — az üdülőhelyek szükségleteinek, látogatottságának és vonzóerejé195
