Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)

II. 1868 után - 7. A tanítók és a sajtó - a) A Somogy

ellenáll, mihelyt hátraesést vagy megcsökönösödéshez makacsul ragaszko­dó reakcionárius törekvéseket vesz a közművelődés pályáján észre.”219 A népnevelés ügyét törvényhatóságilag sürgette rendezni; ebben a kérdés­ben még teljes egyetértésben későbbi vitapartnerével, Tobak Benővel, aki­vel majd az állam túlzott befolyásától, a valláserkölcsi nevelés csorbulásá­tól való f élelem állítja szembe.220 A Somogybán megszólaló tanítók első megnyilatkozásait a sértődött védekezés és a népoktatást — s egyben a néptanítót — ért bírálatok indu­latos visszautasítása jellemezte. Az indulat később sem csappan, de körül­tekintőbb érveléssel, a hazai és a nemzetközi tapasztalatok ismertetésével, a megoldás szenvedélyes keresésével párosul. Winkler István „a gyerme­kekben a figyelmetességet és a vizsgálatot ébreszteni, elméjüket foglalkoz­tatni, őket általában a dolgok helyes felfogására szoktatni, és így képzelő és ítélő tehetségöket kifejleszteni” tartotta a nevelés legfőbb céljának.221 Szabady Gábor érdekes nemzetközi körképében leszögezte, hogy „az a kor­mány jó, amelynek jó népnevelési rendszere van”; és sürgette, hogy „mi­nél előbb országos törvény alkotása által létesíttessék pontos, az évnek minden szakaszán keresztül való szorgalmas iskolázás”.222 Ezekben az írásokban már olyan gondolatokkal is találkozhatunk, amelyek túlmutatnak a tanügyi reformokon, a készülő népoktatási törvény társadalmi-politikai korlátain és ellentmondásain. Az egyik cikk szerzője „a közművelődés kiterjedésével” kapcsolatosan azt tartotta „a sajtó leg­főbb hivatásának”, hogy a „szociális reform-eszmék körét minden oldalról” megvilágítsa.223 Tobak Benő Népnevelés c. cikkében pedig azt fejtegette, „kívánatos volna, hogy midőn a szellemi téren mind magasabb fokra emel­tetik a nép, anyagi helyzete megfelelően szilárd és emelkedő legyen”.224 A kiegyezést követően, Eötvös népnevelési-népoktatási intézkedései­vel kapcsolatosan még határozottabban fogalmazódtak meg ezek a vélemé­nyek, újult erővel lobbantak fel a viták a lapban a népoktatás helyzetéről, céljáról, feladatáról és jellegéről. Eötvösnek a népnevelési egyletek megalakítására szólító felhívására elsőként Vikár János református lelkész reagált — a Somogy 1867. augusz­tus 27-i számában.225 örömmel üdvözölte a gondolatot: „alkotmányos újra­éledésünk munkájának első gyümölcsét”, és a megyei kezdeményezések jó híreire hivatkozva bíztat összefogásra a népnevelés ügyében. A korábbi írásaiban kifejtett érveit megismételve bizonyítja, hogy „a népnevelés tár­sadalmi és polgári kötelesség, melyhez mindenkinek, ki e hon kebelén akarja az anyagi és szellemi jólét áldásait élvezni, ereje és tehetsége mér­tékének arányában járulni legszentebb érdekében fekszik”. Az egyént és minden társulatot, az „erkölcsi erővé emelt népet ... a saját dolgai elinté­zésében” megillető jogok nyomatékos hangoztatása azonban az állami be­folyás növekedésétől való félelmét leplezi. Elismeri és helyesli, hogy a köz­ség, a világi elöljáróság szerepének és felelősségének a növelése az iskola­ügyben is előrelépés, de tiltakozik minden olyan értelmezés és intézkedés ellen, amely a lelkészek jogait csorbítaná, az egyházak befolyását korlá­tozná. A cikk folytatásában félreérthetetlenül megfogalmazza ezt az állás­pontot: „Az iskolák beléletébe csak annyi pillantást vetendenek (ti. a nép­46

Next

/
Thumbnails
Contents