Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)

I. A népoktatási törvény küszöbén. Helyzetkép

I. A NÉPOKTATÁSI TÖRVÉNY KÜSZÖBÉN. HELYZETKÉP

Az 1863-as iskolaösszeírás adatai szerint a több mint 250 000 lakost számláló Somogy megyében 345 iskola működött, a nyilvántartásba vett 6—12 éves korú tankötelesek száma megközelítette a 26 ezrét, s ezeknek csaknem 90%-a — a korabeli mértékkel mérve — rendszeres iskolába járónak számított. A statisztika 407 tanítóról tud; közülük 245 a katolikus, 97 a református, 35 az izraelita, 30 pedig az evangélikus iskolákban tanított.1

Ha abból indulunk ki, hogy az alig száz évvel korábbi, 18. század végi öszeírások során mindössze 111 tanítót tartottak számon megyénkben, a csaknem négyszeres növekedést mutató 1863-as helyzet, ami feltételezhetően megegyezik a reformkor végi állapotokkal, az iskoláztatás viszonylag gyors ütemű fejlődésére utal a 18. század végén és a 19. század első felében.2

Más a helyzet azonban, ha az adott kor változó viszonyait tekintjük mértéknek. Az 1860-as évek a kibontakozó magyar polgári fejlődés gazdasági és társadalmi tekintetben egyaránt mozgalmas periódusát jelentik. A feudális kötöttségek felszámolása dinamikus fejlődést indított el Somogy megyében is; hatása már az évtized elején kimutatható. A nagybirtok átalakulásának segítésére, „az ipar és a gazdászat előmozdítására” 1860-ban létrejött a Somogy megyei Gazdasági Egyesület. Tevékenysége nyomán megélénkült a hitelélet, fellendült a mezőgazdasági árutermelés (főképp a gabona és a gyapjú termelése), a közlekedés és a kereskedelem fejlesztését szolgáló megyei intézkedések születtek és megindult az ipartelepítés. A megye politikai arculatát meghatározó nagy- és középbirtokos nemesség, a megyei közélet korlátozott lehetőségeit is kihasználva, felkészült a politikai hatalom — akár kompromisszumok árán történő — visszaszerzésére. Az árutermelés kibontakozása nyomán módosuló társadalmi igények és az ezeket tükröző, időszakosan a politikai cselekvést is helyettesítő művelődési mozgalmak előtérbe helyezték az iskolaügyet, a népoktatást, a közműveltség kérdését.3

A nevelésbe mint az emberi felemelkedés lehetőségébe vetett hit azzal a meggyőződéssel, azzal a liberális politikai programmal párosult, hogy a polgárosodásnak és az önállóságnak, tehát a nemzeti felemelkedésnek a műveltség kiterjesztése az előfeltétele. Ennék a művelődéspolitikai programnak az alapját a kapitalizálódó uralkodó osztálynak az a felismerése jelentette, hogy az eredményesebb gazdálkodás feltétele a mezőgazdaságban is a jobb, a műveltebb, a célszerűen képzett munkaerő alkalmazása.

3