Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)

II. 1868 után - 4. Új tantervek - új feladatok

nyelvi és számtani tudásukat is. Az új tananyag mennyiségileg és minőségileg is meghaladta a vallástan, az írás—olvasás és az elemi számtani ismeretek tanítására berendezkedett hagyományos népoktatás tartalmát, s a korábbitól eltérő, a szemléltetésen és a tanulók nagyobb aktivitásán alapuló tanítási és új, lélektanilag is megalapozott nevelési módszereket követelt meg. Mindezt — az eddigi négy vagy sokhelyütt négy évre elosztott két évfolyam helyett — hat, többnyire összevontan, egy tanulócsoportban tanított osztály munkájának megszervezése, irányítása során.

Az első évek nagyrészt személyesen összegyűjtött tapasztalatait Kovács Sebestyén Gyula tanfelügyelő a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez 1872 nyarán felterjesztett jelentésében foglalta össze. „Aránylag csak kevés az az iskola, hol a törvényszabta tantárgyak ne taníttatnának — olvashatjuk a jelentésben. De már a terjedelem tekintetében ahány az iskola, annyiféle terjedelemben adatnak elő egyes tantárgyak.”90 Ennek okai között felemlíti az egyházi hatóságok követelménytámasztásának következetlenségeit (kivételként a belső-somogyi református egyházmegye tanügyi bizottságának tevékenységére utal); és a megfelelő tankönyvek hiányát, illetve a felhasznált tankönyvek, jegyzetek sokféleségét. A helyzetet meghatározó, alapvető problémának azonban a tanítók képzettségében kimutatható nagy különbségeket tartja. „Találni hellyeléközzel olyan tanítókat — írja —, kik méltatlanul viselik a tanítói nevezetet, s kiktől nem is lehet várni, hogy csak középszerű tanítók is legyenek. Ez azonban aránylag igen kis rész... A legnagyobb részt azok képezik, kikben igyekezet és képesség nem hiányzik, de módszertani képzettség hiányában a kéllő sikert elérni nem képesek. A póttanfolyam az ilyeneknek sokat használ, ámbár ezek között akárhány találkozik, kikben már megcsontosodott a régi tanítási modor, s bár belátja az újabb módszer előnyeit, nem tud a megszokottal szakítani. — Vannak végül, kik szép szakképzettséggel bírnak, különösen a fiatalabbak között. Hogy ezek is az önművelődés útján való megállapodástól megmentessenek, s egyszersmind a kevésbé képzetteket is előre vigyék, arra főképp a tanítóegyleték hivatvák(=hivatottak).’’91

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium — főképpen Eötvös minisztersége idején, Gönczy Pál irányításával — nagy erőfeszítéseket tett, hogy megfelelő mennyiségű tankönyvvel és vezérkönyvvel lássa el az iskolákat. Néhány új tárgy, így pl. a földrajz, a történelem, a természetrajz, á természettan és a mezei gazdasági gyakorlatok vezérkönyvei azonban még 1871-ben is a hiánylistán szerepeltek.92 Igaz, az új tankönyvek nagy része az egyházi hatóságok merev elzárkózása miatt nem juthatott el az iskolák többségéhez; az új tantervnek megfelelő felekezeti tan- és segédkönyvek pedig éveket, sőt évtizedeket késtek. Így fordulhatott elő még 1878-ban is, hogy néhány iskolában különféle régi, köztük Bach-korszak- beli tankönyvekkel találkoztak az iskolalátogatók.93

•- Szervezettebb volt viszont a taneszköz-ellátás. A különféle olvasó- és számolótáblákkal, térképekkel, ábrákkal és más szemléltető eszközökkel a minisztérium a Gönczy által kidolgozott többéves program szerint, tervszerűen látta el az iskolákat, tekintet nélkül azok jellegére.

21