Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)
Visszaemlékezés
mentem sétálni, kávéházakban, vagy festőibb városrészekben, mindig készen voltam egy kis vázlat megfestésére. Egy nagy tömeg ilyen kis vázlatom készült Afrikában, spanyolországi utamon, a tenger mellett, útibb a Semmeringen és a Balatonnál a gyorsan változó színárnyalatok megrögzítésére. IV. Károly koronázásakor a Mátyás templom előtt négy vázlatot készítettem. Több művész dolgozott benn a templomban és amikor Petrovich Elek, Hatvány Ferenc onnan kijövet megnézték vázlataimat, azokat igen érdekesnek találták. Bánffy Miklós, az akkori Képzőművészeti Tanács elnöke a Múzeum részére szerette volna ezeket megvetetni, de nem volt szándékom ezeket a történeti értékű vázlatokat eladni. Sajnos ezek is eltűntek 1944-ben somogytúri műtermemből. Az ide távollé- temben betelepedett tüzértisztek vitték magukkal. Az afrikai vázlataimból, amikor a Nemzeti Szalonban ezeket kiállítottam, amint Déry Béla igazgató elmondta, Andrássy Gyula tervezte ezek megvételét. Szerencsére ezek még megvannak. Nagyon sajnálom, hogy ezekből a vázlataimból, melyekre Szlányi Lajos azt mondta, hogy kis méreteik dacára is kitűnően éreztetik a lefestett tárgyak természetbeli nagyságát, nem rendeztem egy külön kiállítást az Ernst Múzeumban, ahogy terveztem. Sok eltűnt ezekből már a háború előtt is, mert észrevétlen pillanatban zsebre is lehetett tenni, modellek többet elvittek és utóbb régiségkereskedőknél is felfedeztem egy- egy darabot, más név aláírásával. Impresszionábilis természetemnél fogva ezekben a kis vázlatokban tudtam a legtöbb életet érzékeltetni. Besnard festő felesége tette azt a megjegyzést párisi kollektív kiállításomon: oous vous étes dévoilé comme un fameux peintre d’esquisses Még vissza kell térnem a francia mesterekhez, akik szívesen látogattak meg műtermemben is munkáim megtekintésére. Talán leggyakrabban jött hozzám Albert Besnard, aki közel is lakott hozzám. Ez nem volt csekélység, sőt nagy kitüntetés, mert a múlt század végén és e század eléjén a francia művészek előtt ő volt a legnagyobb tekintély. Amikor tipikus angol raglánjában és cilinderszerű, fénytelen posztókalapjában megjelent, úgy nézett ki, mint egy nagykövet. Hosszabb ideig élvén a 7Ö-és háború alatt és után Londonban, nagyon megszerette a kényelmes angol divatot. Beszélt angolul is, ami abban az időben franciáknál még ritkaság volt, felesége ugyan egy ízben megjegyezte, hogy csak úgy hallatszik, mintha jól beszélne angolul, mert kitűnően utánozza hanglejtésüket. Mielőtt az impresszionisták megjelentek a kiállításokon, Basnard-t tekintették a legmodernebb festőnek Párisban. Emlékszem, amikor a tengerparton ficánkoló életnagyságban megfestett lovait a lemenő nap világításában élénk kék és lila színekben kiállította, ez volt a Szalon szenzációja abban az évben. Ügy emlékszem 1899-ben, ugyanakkor állította ki Rippl-Ró- nai öreganyjának arcképét, amellyel olyan nagy sikere volt. De a bátor színek alkalmazása sem ment a rajz rovására. Besnardnak a kisujjában volt a rajz, már mint a római akadémia díjnyertes növendékének. Nagyszerű formaérzéke volt és ragyogtak a színei. Amellett ízlés és szellem volt a munkáiban. A közületek bátran bízták meg ezért nagyobb meg- 29 29. Leleplezte magát, mint mesés vázlatfestő. 88
