Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

arcának sok redőivel, amelyek egy század nyomait viselték, hűen lefestettem, amely kép ma is birtokomban van. A festés alatt kértük, hogy beszéljen nekünk I. Napóleon koráról. Ugyanis ő a 18. század 7-ik évtizedében született, és Napóleon korában már asszony volt. A modellülésben utána édesanyám apja következett, aki már akkor hozzánk költözött Veszprémből. Magyaros viseletében a róla készült kép is sikerült arckép lett. Hatodik gimnazista voltam akkor.

Ez időben híre járt már Munkácsy Mihály nagy sikerének, sőt a ..Krisztus Pilátus előtt” c. reprodukciója látható volt a kaposvári könyvesboltok kirakatában. Rippl-Rónai akkoriban hagyta el a kaposvári Schröder patikát, ahol mint segéd működött, hogy Münchenbe menjen tanulni. Én a hetedik gimnáziumba jártam, amikor Vaszary János gimnáziumi tanárom fia a budapesti mintarajztanoda növendéke lett. Iskolaszünetekben haza-haza jött és felkeresett engem. Természete nagy komolyságával magyarázgatta nekem az igazi művészetet; született professzor volt. Tőle kaptam olvasni a francia Hypolite Taine művészeti könyveit, melyek betekintést nyújtottak a piktúra gazdag irodalmába. Még ma is hálás vagyok ezért neki. Emlékszem, hogy karácsonyi szünetben megfestette fivérének, Vaszary Gábornak arcképét, aki akkor még kispap volt, utóbb Budapest főváros levéltárosa, Vaszary Piroska színésznő, Vaszary Gábor és János apja. Vaszary folyton kutató elme volt. Nagyon magába- zárkózott és barátságába nehéz volt bejutni. Ö magyarázta nekem, hogy az udvaron fekvő nagy hó reflexe mennyire látható az arcon. Önálló utakon járt. Művészi pályája kezdetén nagybátyját, Vaszary Kolost az ország hercegprímásává nevezték ki, aki előszeretettel támogatta festőnek készülő kisöccsét. Megbízást adott neki oltárképek festésére. János szép portrét festett prímás nagybátyjáról is. Ügy tudom, az ő ajánlatára került Al- csútra, az idősebb József főherceghez, ahol megrendeléseket kapott. Én Jánossal Párizsban kerültem intimebb viszonyba 1894-ben, ahol több hónapon át együttlaktunk a Hotel Jacob-ban. Mikor én Párizsból elutaztam, átvette szállodai szobámat. A jó baráti viszony — hazatérve is — megmaradt közöttünk. Azt hiszem az egyetlen festő kollégám volt, akit esküvőnkre meghívtunk. Később, mikor Párizsból feleségemmel végleg hazatelepedtünk, Vaszary János sokszor megfordult házunknál. Feleségem is nagyra becsülte kultúráját, mélyenjáró gondolkozását, igen szerette pik- túráját is és azt, hogy nem volt olyan bohém, mint a legtöbb kolléga. Időközönként műtermemben is megjelent, hogy készülő munkáimról véleményt adjon. Látogatásait viszonozván egy alkalommal kifogásoltam: miért fest oly vastagon, mert szerintem — mondtam — ez felesleges. Hiszen egy kép plaszticitását a veleurök döntik el. Erre azt válaszolta, hogy a temperamentuma készteti erre. Vaszary János az első világháború után is gyakran ment Párizsba, hogy az újabb festészeti irányokról tájékozódjon. Egy ilyen utazása után, amikor legújabb munkáit mutatta, meglepődtem, hogy milyen vékonyan fest. Sok helyütt a kép tiszta érintetlen vásznat mutatott. Ekkor ő magyarázta nekem, hogy felesleges vastagon festeni, mikor oly kevés festékkel elmondhatja az ember, amit akar. Vaszary kitűnően forgatta a tollat is s a véleményét bátran megírta. Az a tanulmány, melyet Rippl-Rónai halála után az Akadémián felolvasott, gyönyö16