Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

1937 végén és 1938 elején néhány hetet a dalmát tengerparton töltöttem, Spalatóban, Ragusában, Hercegnoviban és Cattaróban. Minden nap festettem, úgy hogy tekintélyes mennyiségű munkával tértem haza. Nagyon élveztem a tengert hosszú idő után újra és a városoknak Velence fénykorából maradt architektonikus műemlékeit. Gyönyörű ott a dalmát tengerparton a fényhatás. Nagy érdeklődéssel néztem a dalmát parasztból római császárrá lett Diocletian palotáját és Mestrovics szobrászati alkotásait. Legjobban tetszett Ragusa és elhatároztam, oda még visszatérek festeni. Már rég éreztem magam oly jól, mint ott. Azonban egyszerre csak elözönlöttek ott a németek. Ugyanis akkor már Hitler volt uralmon és aki a hivatalnokok közül üdülési szabadságot kért, az azt csak ide kapta meg. Egyetemi tanárok, orvosok, szóval intellektuellek, ezernyi jött ide. Ennek kettős célja volt, hogy népét együtt tartsa és még kedvezni is akart akkor még a szerbeknek más nemzet rovására. Azalatt, míg a németek ott voltak, Németországban valami népszavazás folyt le, melyben mindenkinek részt kellett venni. Hitler erre leküldött egy csatahajót a partok közelébe és kis hajón vitték oda a németeket szavazásra. Senki sem mert lemaradni a szavazásról. Egymást ellenőrizték és a rádióban hallgatták Hitler nagyhangú beszédeit. Március végén elutaztam haza, erről a csodálatos hangulatú tengerpartról.

Az első hír, melyet hazaérkezésem után vettem Karlovszky hirtelen halála volt. Mielőtt elutaztam, még meglátogattam. Éppen egy pécsi egyetemi tanárt festett. Karlovszky deli férfi volt, semmi baja sem látszott. Bemutatott szép, fiatal feleségének. Azt mondta, nem tud egyedül lenni, nagyon szomorú egyedül fogyasztani el ebédjét, vacsoráját. Hát megnősült másodszor, modelljét vette el, egy szép, vöröshajú nőt. Amint ezzel beszélgettem, ő átöltözködött, hogy bejön velem a városba a városligeti Fasorból. Gyalog indultunk el, de azután megszólított egy konflis kocsist és azzal folytattuk utunkat, mert úgy látszik a hoszzú járás már nehezére esett. Akkor már 80. évében járt, de mozgása még fiatalos volt és piktúrájában sem volt nyoma az öregedésnek. Moziba készültek este feleségével, hirtelen rosszul lett és azonnal meghalt. Temetésén még részt- vettem. Kiváló rajzoló volt, a formákat hibátlanul érezte, arcképei festőién komponáltak, de képeiben kevés volt a lélek. Kitűnő tanár is volt.

1938 nyarát Somogytúron töltöttük és szorgalmasan dolgoztam. Amikor ősszel Budapestre mentünk, hogy néhány hónapot ott töltsünk, találkoztam Marik Pál miniszteri tanácsos barátommal, aki elmondta, hogy fia, aki Verebély professzor asszisztense, szőlőcukor injekciókat adott neki és ezektől valósággal megfiatalodva érzi magát. Bíztatott, csináltassam ezt én is, majd ő beszél fiával. Mentem is aztán egyik nap a Verebély klinikára az injekciókúrát megkezdeni. A készülődések alatt azonban heves görcsöket éreztem a gyomor tájékán és így az orvos nem cukorinjekciót, hanem görcsoldót adott. Ez megnyugtatott, de délután ismét erős görcsöket éreztem. Hivattam dr. Marton István háziorvosomat, az epehólyagban találta meg a bajt. Szigorú diétát írt elő, amit azonban a penzióban pontosan nem tarthatván be bevonultam a kis City szanatóriumba. Itt heteken át kezeltek, állapotom javult, de a szívet a sok kezelés nagyon megviselte. Orvosaim tanácsára elhatároztam, hogy tavasszal Balatonfüredre

131