Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

tokán és kért, hogy propagáljam ezt hazatérve. Mindezt oly ékesszólóan adta elő és oly nagy műveltséget árult el, hogy joggal tettem fel a kérdést, van-e sok ilyen művelt asszony Romániában? Pár hónappal utóbb egy Budapesten tartott kongresszuson ő is megjelenvén, Apponyj, Alberten kívül — Lukács György szerint — nem volt különb szónok nálánál. A kí­vánt propagandának eleget akarván tenni elmondtam mindezt Bethle- néknek, akik bukaresti utam után meghívtak néhány művész kollégám­mal együtt ötórai teára, melyet egy Budapestre érkezett francia vendég tiszteletére rendeztek. Kérte, hogy belgrádi és bukaresti tapasztalataimat írásban közöljem vele, amit hamarosan meg is tettem. Cantacuzino her­cegnő egy bankettet is óhajtott tiszteletemre rendezni, de ezt sikerült el­hárítanom. Tartottam ugyanis attól, hogy Budapesten még majd destruk­tívnak tartanak a románokkal való barátkozás miatt, amint néhány kol­léga részéről ez meg is történt. Szerencsére a lapok nagyon diszkréten emlékeztek meg bukaresti szereplésemről. Belgrádi és bukaresti'hnegbízásaimról emlékiratban számoltam be a kormánynak, melyet a közoktatásügyi miniszter kívánságának megfe­lelően, a külügyminiszternek adtam be. A közoktatásügyi miniszter na­gyon elismerő levélben köszönte meg e téren végzett szolgálataimat. Nem hagyhatom ki bukaresti visszaemlékezéseimből, hogy Bánffy Miklós Er­délyből, a kiállítás megtekintésére, eljött Bukarestbe s azt hosszasan meg­tekintette. 1932-ben budapesti lakásunkat feladtuk, leköltöztünk Somogytúr- ra, ahol lakásom és műtermem volt. Az a gondolat vezetett, hogy falun átélve az évszakok összes változásait, hangulatait, ez piktúrámra is jó ha­tással lesz. Pesti műtermemet azonban még 2 évig megtartottam, mert nem akartam munkáim óriási tömegét falura vinni és a kiállítások szem­pontjából is kívánatosnak látszott, hogy újabb munkáimat ide felhozzam és átdolgozzam. És ha téli időben 1—j2 hónapra Pestre jönnék, lesz még helyem, ahol dolgozhatok. Lakberendezésünket raktárba helyeztük, mert azért úgy gondoltuk, hogy néhány év múlva vissza fogunk térni Buda­pestre. Piktúrámra határozottan jó hatással volt a falusi élet, az az el­vem alakult ki, hogy minél kevesebb szóval, minél kevesebb eszközzel fe­jezzem ki magamat. Szinte némelykor aquarellszerűek voltak olajfestmé­nyeim. Így dolgoztam néhány éven át. Inkább tájképek készültek. Voltak kollégáim között, akiknek ez nagyon tetszett, mert frissek, színesek vol­tak, visszaadták az első impressziót. Azonban voltak ennek a festési mód­szernek hátrányai is, amit utóbb észleltem, a kevéssé fedett vászonrészek sötétültek, mert az alapozás nem volt megfelelő. Inkább rajzos piktúra volt ez. Régebbi, alaposan befedett vásznaimon jobban érvényesült a valeur-ök megfigyelése, a festékek összeértek idővel és 20—30 év múlva is, ha füst, piszok be is lepte őket, tisztogatva visszanyerték intenzitásu­kat. A vékony festésű olajképeknek van ugyan egy megóvási módja, hogy üveggel látjuk el. Ez időben két kiállítást is rendeztem Kaposvárott Iványi Grünwald Bélával, aki erre megkért, a nyarakat Lellén töltvén, gyakran érintkez­tünk. Ekkor ő nagyrészt cigányképeket festett, én küldtem hozzá a je­lentkező cigánymodelleket, azután balatoni hangulatokat és virágcsokro­128

Next

/
Thumbnails
Contents