Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XII. Nád és nádvágás
neve mégpedig többnyire „nádvágó” és olykor „bicske” alakban. Külön figyelemreméltó viszont az az egervári uradalomban 1779. április 16-án készített leltár,8 amelyben többek között szerepelt 2 db „Nádtoló kasza” és 5 db „Nád Arató Sarló”. Először talán ez utóbbi kifejezésnél arra gondolhatnánk hogy nádvágásra is használt közönséges sarlóról lehet szó, mint ahogy a paraszti gyakorlatban előfordult az is, hogy egyszerű kaszasarlóval szedtek nádat. Csakhogy ilyen sarlóval igen kis mennyiségben lehetett nádat szedni és egyáltalában nem lehetett nagyobb tömegben „aratni”, ami az uradalmak esetében feltételezhető. Valószínűbb, hogy itt is kovácsoltvas nádvágót jelöl a „sarló” kifejezés, mint ahogy szórványosan az egész Kis-Balaton területén is jelölhették e terminussal a fenti szerszámot, a Balaton délnyugati partján, tehát a Kis-Balatonnal közvetlenül érintkező területen pedig rendszeresen így is nevezték. így pl. gyakran feltűnt e kifejezés Vörsön, majd még inkáb a szomszéd Ordacsehin és Varjaskéren, mely utóbbi helyiségben a délszláv eredetű lakosság a horvát „kosir” elnevezés párjaként emlegette a „sarlót”, amivel a nádat vágták. De e szóval jelölték a kovácsoltvas íves pengéjű nádvágókat Bogláron is éppúgy, mint Lellén, ahol időnként még a kaszahegyből készült kis kaszához hasonló nádvágókat is egyszerűen csak „sarló”-nak nevezték. így tehát a sarló elnevezésnek igen széles elnevezési körzete található a Kis-Balatonhoz kapcsolódó területeken és úgy tűnik, hogy ez az elnevezés korántsem újabbkeletű. Ha viszont régi, akkor ezek az elnevezések igen bőséges és értékes adatokat szolgáltatnak a sarló-nádvágó összefüggésének igazolása révén a hajdani vágóeszközeink fejlődéstörténetéhez is. Mert kétségtelen, hogy mindkét vágóeszköz egy harmadik, egyszerűbb szerszámból, az úgynevezett horgas sarlóból fejlődött, specializálódott.9 Ami viszont a ma leginkább használatos terminusokat illeti, leggyakoribb a kovácsoltvas pengére a Kis-Balaton mentén a matuka és a bicske, míg a kaszahegyből készült, kaszaformájú újabb szerszám elnevezése kacér}0 A szó a kosir szláv szóból ered, amely ugyanarra a tőre megy vissza, mint az ugyancsak szláv eredetű kasza szavunk. A kát szerszámnak — a nádvágó késnek és a kaszának — az összefüggését így e terminológiai kapcsolat is kellően mutatja. A hagyományos és újabb nádvágók elnevezésének merev elkülönülése egyébként arra is utalhat, hogy a kaszahegy nádvágó nem helyi fejlemény, amikoris a már érvényben lévő nádvágó-terminust alkalmazhatták volna a helyben kialakított és fokozatosan használatba vett eszközre. Kialakulása olyan vidéken képzelhető el, ahol a nádvágás nagy jelentőségű, hosszan tartó munkává vált, amikoris a nádvágóknak minden módot meg kellett ragadniuk, hogy munkájukat gyorsabbá és e réven keresetüket nagyobbá tegyék. Az északi part egyes részein, a Keszthelytől nem is messze eső Ederics környékén ez már jobban elképzelhető. Ide különben még a legutóbbi évtizedekig is Dunántúlnak több részéből szoktak jönni részes és pénzes nád vágók. E vidék nádja még a legnehezebb időkben is biztos keresetet jelentett az itt dolgozóknak. S bár pontos adatokkal nem rendelkezünk, mégis feltételezhető, hogy e kiváló minőségű, hatalmas kiterjedésű nádasban a mai munkások emlékezetét jóval meghaladó, korai időkben, 128
