Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

VIII. Az irtás lehetőségeinek alakulása

arra is, hogy mi történt az eddig szabadon irtott, de most már közvetlenebb földesúri felügyelet alá vont erdőkkel, ahonnét a falvak népe egyre kijjebb és kijjebb szorult.

Nem célunk természetesen, hogy a Kis-Balaton régi életének bemutatásakor az irtások visszaváltásáról is számot adjunk, s így megelégedhetünk azzal, hogy csak utalunk rá, hogy a XVIII. század végére már a Kis-Balaton menti nagyobb uradalmak is jelentős kiterjedésű allodiális parcellákkal rendelkeztek. Ezeken a földeken meg is indult az uradalmi gazdálkodás, azonban nem egy esetben tanúi lehetünk annak is, hogy a hirtelenében kialakított nagy uradalmi táblák nyugodt művelését éppen a közelmúlt irtásainak nyoma akadályozza. E földek ugyanis korántsem a mai fogalmunk szerinti „szántók”, azaz fátlan, tiszta földek voltak, hanem az irtásföldeket foglaló és kialakító régi gyakorlatnak megfelelően, az egyes parcellák határát eleven gyepű és élő fa is jelezte, mely olykor kis erdőt, sűrűt, vagy ahogy a régi iratokban többnyire megrögzítésre kerülnek, „megyét” alkotott.

3. A szántóföldi sűrűk, „megyék” kiirtása

A földesúri táblák tehát sok esetben a „megyés” irtásoknak valamiféle konglomerátumát alkották, olyan területet mindenesetre, ahol nehezen lehetett volna megvalósítani a nagyobb volumenű uradalmi gazdálkodást. Először is tehát ezeket a szántóföldek szélét keretező, olykor tekintélyes kiterjedésű sűrűket, „megyéket” kellett eltüntetni, hogy a nagyobb méretű, nagyobb táblákat igénylő uradalmi gazdálkodást folytam tudják. A legtöbb uradalom, amely a korszerű nagyüzemi gazdálkodás kereteit kívánta kialakítani, ily módon járt el, s köztük a viszonylag jól gazdálkodó Széchenyi uradalom is, melynek iratai közt gyakran találkozhatunk e korban olyan utalásokkal, melyek ezeknek az erdőszerű „megyéknek” kiirtására vonatkoznak. Időnként e műveletek „szántóföldi irtás” néven kerültek megrögzítésre.

Ezzel párhuzamosan arra is gondot fordítottak, hogy az állattartás szempontjából oly fontos réteket is rendbe hozzák, azaz az azokat borító bokrokat, erdőcskéket vagy zsombékos részeket is eltüntessék, tehát lényegében hasonló munkával tegyék ezeket is tisztává, mint amivel a szántókat is tenni igyekeztek. E munka egyúttal a rendszeres uradalmi rétgazdálkodásnak is kezdeteit jelentette.

A XVIII. század második felében, nem sokkal az úrbérrendezés után. amikor az első nagyobb tagosítások lezajlása eredményeképpen tekintélyes kiterjedésű „megyés” földek kerültek az uradalom közvetlen kezelésébe, s amikor még nem alakultak ki e földtisztításnak a későbbi — közvetett — hatékony formái, az uradalmak a hagyományos robotmunkával is kísérleteztek. A Széchenyiek csokonyai uradalmában az 1787-es költségelszámolások között találhatunk erre.vonatkozó adatokat a következő cím alatt: „Csokonyai Határban Rétek és Szántóföldekben tett Irtásokra lett Költség.”15 A részletekből aztán értesülhetünk az egyes munkák minőségéről és a munka pénzben! értékéről is következőképpen:

91