Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

VIII. Az irtás lehetőségeinek alakulása

meg, amely során nemcsak a jobbágyi szántókat vették számba, hanem az erdők védelmére is sor került. Ez időre már nálunk is lezajlottak azok a nagy irtások, melyek az előző századok felbolygatott s újra megtelepült lakosságának termőterületet biztosított, amely nyomában hatalmas erdőségek tűntek el, vagy szorultak össze. De az erdő nemcsak náluk, hanem méginkább nyugati szomszédainknál is megfogyatkozott. Nyugat-Európa egyes részein pedig szinte vészes erdőhiány keletkezett.1 Az ebből származó bajok leküzdésére Európa-szerte szigorú erdőszabályozást, erdőhasználati rendtartást próbáltak meghonosítani, hogy a különösen nagy értékké vált fát beoszthassák és használatát ésszerű keretek közé szorítsák.

Nálunk is a század második felében már országos rendelkezések születtek2 és azokat követően egyes földesurak külön szabályozást is bevezettek.

Ez volt az az idő egyébként, amikor az allodiális gazdálkodás is új lendületet kapott, s ehhez újabb területekre is volt szüksége. Ezeket pedig legegyszerűbben az irtásföldek révén gyarapíthatta, melyek készítését, használatát épp e célból szigorúbb ellenőrzés alá vonták. Ennék részét alkotta egyébként az új irtások lehetőségének korlátozása, illetve az erdő ésszerűbb hasznosítására való törekvés.

Az allodiumok kiépülése, illetve az ehhez szükséges földterületek megszerzése, s a földekről a jobbágyság kiszorítása természetesen hosszú idő alatt zajlott le. E hosszú folyamat első lépcsőjének számíthatjuk mindenesetre az irtásföldek szorosabb földesúri felügyelet alá vonását, aminek egyik eszközeként értékelhető az irtásszerződések alkalmazása.

Az irtásszerződések, amelyekből a Kis-Balaton körüli falvakra vonatkozóan is viszonylag bő anyag áll rendelkezésünkre, kezdetben korántsem mutatták e tendenciát, sőt úgy tűnik, éppen a jobbágyok huzamos és zavartalan birtoklását voltak hivatva elősegíteni. Az irtáshoz a XVIII. század elejéig a földesurak általában csak akkor adtak külön írásos engedélyt, ha abban a földet illető külön jogokat-is biztosítani akarták. Egyébként a jobbágyok a falu vagy mezőváros közösségein belül, annak szervezeti keretei között intézték az irtásföldekkel kapcsolatos hivatalos ügyeket, így pl. a földek adás-vételét. Érdemes ilyen szempontból megtekinteni azt az 1693. augusztus 10-én keltezett szerződést,3 amelyben Szarka János és Szarka György „mindeneknek” tudtára adták, hogy eladtak „Szent Lászlón lakozó Bodor Ferencznek és Bodor Andrásnak — mint írták — örökösön Atyánktul maradott Szent Lászlói határon egy darab rétet, tizen egy forintban, mely rétet Bodor Ferencz és Bodor András örökösön firul fira bírják és bírhassák, minden Evictioját magukra vállalván, fölső szomszédja Apáti Gyurka és Apáti Istók rétje, alsó Szomszédja Erdő, meg kináltatván az Attyafiakat véle — olvashatjuk a továbbiakban az elővéti jogok érvényes gyakorlására utaló sorokat — de módgyok nem lévén, hogy a pinzt érette le tegyék, az melly dolog mi előttünk lőtt ilyen Böcsületes emberek előtt, Pötsétünk nem lévén X rest vonyással erősitjék meg. Kapornaki Kegyelmes Koronás Királyunknak eő fölsége zászlótartója Tóth Mihály X, Kapornaki Sereg Biró Bezi György X, Tizedes Balassi Bencze X.”

A XVIII. század első évtizedeitől kezdve aztán éppen a jól szervezett Széchenyi uradalomhoz tartozó falvakban az irtásszerződéseket is az ura86