Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
VI. Legeltetés, takarmányozás
5. A berki legeltetés terjeszkedése A berki legeltetés jelentőségének növekedését segítette elő az is, hogy a XVIII. század végétől a földesurak igyekeztek erdőiket regulázni, s a jobbágyok széles körű erdőélését szűkebb határok közé szorítani. Ilyen körülmények között különösen megnőtt a berki legelők értéke, mind a Kis-Balatont körülölelő partokon, mind pedig a kis-balatoni szigeteken. Ilyen körülmények között annak a határ nélküli szabad legeltetésnek, amelyről még a XVIII. század közepén rögzített periratokból is hírt kaphatunk, s amely szerint az egyes falvak, uraságok állatai közösen, korlátozás nélkül használhatták legelőiket, hamarosan vége szakad. Még az 1775-ben Alsó-Páhokon tartott kihallgatás során is a következőket mondta el a 62 éves szentandrási Kálmán József tanú:26 „Minden szabad legeltető helyeket Erdőket szana szélt egész Égenföldi Pusztáigh az Méltósághos Uraságh, úgy Hídvégi Lakosok Marhái Szabadon minden határozás nélkül legelték és éltek Szala Vári Lakosokkal edgyiitt, s’ maga is e Fatens mig- len Szent György Várott szolgált, egész nyári időben szabadon s. v. sört- véles Marháit le legeltette egesz Hidvéghig”. A század végén mint azt a sorozatos határperek is mutatják, már szigorúbban vették itt is a határt. A berek értéke pedig különösen akkor nőtt meg, amikor a szárazság tönkre tette a parlagosabb helyek legelőit, mint pl. 1796-ban is, amikor a marcali uradalom vezetősége arról panaszkodott,27 hogy a Kis-Balaton és a Nagyberek szabadabb területeit nem vették bérbe, így a várt bevétel elmaradt, mint számadásaik magyarázataiban olvashatjuk, azért „kevesebbedett meg a fűbér az előbbeni Esztendőhöz képest, hogy az Nagy Szárasság miatt ki nem bérelvén, elmaradott Szent- páli Helységtül 142 frt, Horvátkuti Helységbeliektül 19 frt, Táskái Hely- ségbeliektül 40 frt...” Természetesen a vizesebb részeken találhatott némi füvet a kiszikkadt ugarokról kiszorult állat. S erre a jobb legelő-keresésre annál is inkább sok kerülhetett, mivel a bérleteknél a legelőterületet korántsem határozták meg nagy pontossággal a bizonytalan határú berek mentén, hanem csak a legelő állat után kellett némi ,,fű-bért” fizetni az állat tulajdonosoknak. 1781-ben pl. a hídvégiek a 2 éves borjuk után 11 1/4 xr-t fizettek darabonként.28 A XVIII. század végén pedig feltűnnek azok aZ állatok is, amelyeket csak éppen áthajtanak a már többször emlegetett fontos észak-déli összeköttetést biztosító úton, s közben azoknak is legelőt bérelnek, vagy az általuk okozott kárt fizettetik meg. 1795. dec. 31-én Magyarodon kelteződött az a tiszttartói assignatio, mellyel az uradalom elismerte, hogy „az Győri Mészárosok Ökrei által az M. Uraság Gabonájába tétetett kárért fizettetett 13 frt 36 xr . . ,29 1797. aug. 13-án kiállított bizonylat pedig azt igazolta, hogy a „Balaton Hídvégi Püspöki Réten Széna takarás után kétszáz húszon három hajtó Ökörnek meg engedtetett legelőért, darabját á kr, 6 számiáltatván” 26 frt 18 krajcárt befizettek. S hogy az idegenek nem pusztán áthajtás alkalmával, hanem időleges tartás céljára is béreltek legelőt, arra már az égen-földieknek az 1777-es úrbéri összeírás kérdőpontjaira adott egyik válasza is utal.30 Eszerint: „Legeltetőnkért más Uraságra nem szorulunk, sőtt máshonnan is bé65
