Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
VI. Legeltetés, takarmányozás
VI. LEGELTETÉS, TAKARMÁNYOZÁS Az erdő. amíg a nyomásbeosztással járó határrendezés nem különítette el élesen a szántót, legelőt és az erdőt, elsőrendű legelőnek számított. Ennek megfelelően fái sem olyan sűrűn helyezkedtek el, mint pl. egy mai, ún. „vágáserdőben”, hanem ritkán, szétszórva, hatalmas, szétterült lombkoronákkal.1 A legtöbb erdőt legeltették, mármint azokat, amelyeket értékes fáik, vagy éppen makktermésük miatt nem kellett időlegesen kímélni. Éppenígy kíméletre szorultak a növekvő sarjerdők is. Egyébként a többi, az átlagos erdő szinte állandó legelőjéül szolgált a jobbágyi és földesúri állatoknak, s ezek teleltetésében nem csekély szerepet szokott vállalni. A rideg marha, pl. az erdő fái között még télvíz idején is nagyobb védelmet talál, mint a sík terepen, nem is szólva arról a táplálékról, amit az erdő avarfüve, levelese, a fiatal fák hajtásai, vagy a nagyobb fákról szedhető fagyöngy jelentett az állatoknak.2 1. A berki legeltetés jelentőségének növekedése A berek, melyen, mint mondták, „könnyen átfújt a szél”, s melynek ingoványos talaja télen is éppúgy riasztotta az állatot és pásztort — hacsak kemény télben jól át nem fagyott —, akár más évszakokban, a Kis- Balaton körül nem szolgált rendszeres teleltetőhelyül. Jelentősége csak akkor nőtt meg, ha az erdőkben, a szárazföldön veszély fenyegette a jószágot. Akkor rejtették el a berekben, ahol természetesen az is megtalálta táplálékát. De ilyen esetben sem lehetett az állatot bárhová menekíteni, hanem a szilárdabb talajon, vagy éppen sík vizeken át, elsősorban azokra a szigetekre, amelyek a Kis-Balatonban szétszórva megtalálhatók voltak. Az időszakos, s főleg veszély esetén szükségessé vált berki legeltetés aztán akkor vált rendszeressé, amikor a kinti, a szárazföldön található legelők kezdtek szűkké válni, s a megszaporodó állatoknak már az eddig kihasználatlanul maradt, félreeső, vagy nagyon sűrű erdők használatba vétele illetve átalakítása sem biztosított megfelelő legelőterületet. A Széche- nyi-uradalom Csokonai districtusában 1787-ben pl. az addig haszontalan komiósdi erdőt próbálták gazdaságukban hasznosan bekapcsolni, s ennek érdekében először is az addig bolygatatlan, sűrű erdőt akarták levágatni, hogy utána jobb legelőt nyerjenek:3 „jó volna valamelly kereskedővel egyezni — olvashatjuk az ezzel kapcsolatban készült tervezetben —, hogy 57
