Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

V. Vadászat, madarászat

V. VADÁSZAT, MADARÁSZAT

1. A vadászat paraszti lehetősége

A vadászatnak az a til-almazása és speciális engedélyhez kötése, amit századunkban is a falvakban tapasztalhattunk, korántsem régtől fogva tartó szokás. Lényegében összefüggött a parasztság politikai és gazdasági alávetettségének megvalósításával, amely során nem is annyira a vadaknak a jobbágyoktól való óvása nyert hangsúlyt, mint inkább az a törekvés, hogy a nehezebb sorsra jutott és lázongásra is kész jobbágynak ne adjanak, helyesebben ne engedjenek fegyvert a kezébe. Persze eközben az sem lehetett lényegtelen, hogy az ízletes vadhús csakis a jogokkal körülbástyázott osztály kivételezett tagjainak asztalára kerüljön. E folyamatnak megfelelően már a XVI. század elején királyi törvény korlátozta a jobbágyi vadászatot,1 majd a XVIII. század elején, amikor e folyamat erőteljesebben kibontakozott, a nagy számú és részletes megyei szabályozások mellett az 1729:22. törvénycikk is határozottan eltiltotta a parasztot a vadászattól és az erre szolgáló fegyver tartásától.2 Ezt az általánosnak tűnő gyakorlatot azonban gyakran keresztezték olyan helyi szokások, melyek a lakosság széles rétegeinek és nemcsak egyes rendtartó személyeknek biztosított fegyverviselést. Időnként e helyi hagyományokat földesúri rendelkezések is erősítették, melyek egyenesen előírták még a legalsóbb néprétegnek is a fegyver beszerzését, illetve tartását. Ilyennel találkozhatunk például abban az 1715. jan. 3-án a Széchenyi családtól az egervári szőlőhegyen kiadott rendelkezésben is, mely igaz, hogy e hajdani hajdútelepülés lakosainak szólt és amelynek 53. artioulusa egyenesen előírta :3

„Minden Gazda Ember és Söllér azon Iparkodgyék — olvashatjuk az előírást — hogy egy Szablára és Puskára Szert tehessen és egész Esztendő által azzal kész lehessen, mindenkor, az is penigh egy jó vont vassú puska, vagy inkább egy hosszú dárda légyen, valaki pedig a’nélkül találtatik, keményen megh büntettessék.” E rendelkezés részben a harckészséget, részben a közbiztonságot kívánta a fegyvertartással is növelni, mégis ki tagadhatja, hogy e fegyverek alkalom adtán vadászaton is jó szolgálatot tehettek. Az efféle, főleg a közbiztonságot célzó törekvések kétségkívül hozzá- járulhattak, hogy a paraszti vadászat és fegyvertartás minden tilalma ellenére még a legjobban ellenőrzött falvakban is megbújt egy-két olyan fegyver, mellyel a gazdája vadat foghatott. Különösen ott, • ahol a közelben bőséges erdő terült el. Az erdő melletti falvakban azért is szün51