Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
IV. Rákászat
IV. RÁKÁSZAT A rák, mint ismeretes, nem tartozik a parasztság rendszeres és megszokott étkei közé. Ismeri és olykor fogyasztja is, amint arra — egyes gyér adatokon kívül — az olyan dalszövegekből, mint „Jó étel a rák meg a hal. .vagy az olyan ismert szólásból, mint „Vörös, mint a főtt rák” következtetni lehet. Feltehető ugyanis, hogy a dalszöveg és a szólás kialakulásának és elterjedésének bizonyos közvetlen tapasztalat is alapjául szolgált. Ami a parasztságnál csak ritkán, s leginkább szükségétekként fordul elő, az az úri házak asztalán kedvenc csemegeként tűnt fel. Mert ide került a kifogott és értékesített rákok nagy része. A régi receptkönyvekben is, melyek szintén e házak étrendjének változatosságát kívánták elősegíteni, többször is szó esett a rákételekről. A földesúr részére történő rákfogás fontosságát egyébként jól mutatja az a szerződés is, amelyet 1763. jan. 1-én kötött a Széchenyi uradalom a hidvégi conventios halászokkal, akiknek a halászaton kívül egyaránt kötelessége volt a rákfogás is. Ennek megfelelően a szerződés szövege is a „Méltóságos Hidvégi Uraság ugyan Hidvégi Halászainak és rész szerint Rákászainak” konvenciójáról szólt,1 akik „azon tartoznak iparkodni, hogy minél több halat és rákot az Uraság számára öszve szerezhessenek” s akiknek azt is kötelességükké teszik, hogy „az halászathoz és rákászaihoz kívántaié szerszámokat a’ midőn kívántatik, kötelessek lesznek az ő idejében meg szerezni...” A konvenciós halászoknak ez az első szerződése — mi ránk maradt — nyilván a halászat korábbi hagyományaira támaszkodott, s benne illő helyet kapott a földesúri igény is, melyet részben az értékesítési lehetőség s részben az uradalmi, földesúri fogyasztás szabályozott. Ügy tűnik tehát, hogy ez időben már a földesúr számára is jelentékeny hasznot hozhatott a szerződésileg is megszabott rákfogás, s e tény egyúttal e foglalkozás akkori jelentőségére is utal. Csak az nem derült ki a szövegből, hogy a rákfogás a rendes halászoknak volt-e — mintegy kiegészítő — kötelessége, vagy ezzel a hidvégi halászok körén belül is külön erre specializált személyek foglalkoztak. A XIX. század elején ugyanis már csak speciális rákászokról esett szó. A Kis-Balaton körüli rákászat igazi jelentőségéről nem is ezek a viszonylag korai, de töredékes adatok adhatnak képet, hanem sokkal inkább azok a szerződések, amelyeket az uradalom 1800-tól kezdődően Bécs 45
