Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
III. Halászat
Csabotai és Magyaradi Toknak halászattyátul mind öregh s mind apró hálókkal vagy horgászattul is.” Ez a szöveg tehát kifejezetten a nagy és kisszerszámokkal felszerelt halászok halászatát tilalmazza, mely nyilván jelentős eredményt szokott hozni. A tilalmazás további soraiból aztán az is kiderül, hogy ez a tilalmazás a határmegóvás általánosabb rendelkezéseinek csak egy része, mely ezen kívül eltiltja a „Szalavári Uraimékat Hid- véghi és égenföldi Földnek élésétől marhájok legeltetésétől, erdöllésé- től...” is s kilátásba helyezte, „hogy ha magokat találtattya az halászaton, mind magokat megh fogdoztattya, mind hálójoktul meg fosztattya, úgy marhájokat el hajtattya és el veszti tőlök”. A megyei vezetőség révén hírül adott hivatalos tilalmazással valójában a földesúri jogot védték, mely az előző zűrzavaros időben némileg feledésbe merülhetett és ezáltal a halászati jogból származó bevételek, árendák összege is megcsappant. A földesúri jog a későbbiekben is árendát biztosított a tulajdonosnak a halászó vizeken. Az 1752. június 13-án Zala- apátiban határper ügyében megtartott kihallgatás tanúinak szavaiból, akik nagy része éppen a vitatott vizek halászaiból került ki. már igen jelentős halászatról értesülhetünk,3 amelyet az egyes földesurak halászai folytattak, nyilván megfelelő díjazás ellenében. Amint az egyik tanú, a nemesbükki 55 éves Csepely János elmondta, „... a Szala folyásán, valameddig a Balatonban belül foly, továbbá pedig napkeletnek a Balaton vizén, úgy a Mekenye nevezetű tóban... mindenütt szabadon halásztak a szalavári halászok”. Csepely Mihály 55 éves szabari lakos még a halászok neveit is megmondta: „Szalavári Lakosok — vallotta —, néhai Tüdő Mihály és Becsen Mihály halászták a Mekenye nevezetű tót és a Balatonyon lévő halászó vizet”. S még azt is hozzáfűzte: „Különös határt nem tartottak”, ami azt jelentette, hogy a vízben nem volt a két szomszédos uraság birtokjoga pontosan elhatárolva. A fenti per is tulajdonképpen e birtokjog pontosabb meghatározása érdekében zajlott le. Az 1770. március 22-én Hidvégen tartott tanúkihallgatáson, melyen változatlanul a vitatott határok helyzetét kívánták tisztázni, az árendálá- soknak már egész rendszere tárul fel előttünk, az ugyancsak tanúnak hívott hajdani halászok vallomásaiból.4 A sármelléki Pap Mihály „árenda- tárius’ például azt vallotta, hogy „30 Esztendőktül fogvást Árendás halásza lévén a Méltóságos Széchenyi uraságnak...” jól megismerhette a helyi viszonyokat. Ns Böröcky Imre 60 éves nemesvidi lakos ugyancsak azt vallotta, hogy „30 Esztendőiül fogvást Árendás Halásza lévén a Tanú Méltóságos Széchenyi Uraságnak, azon okbul is . .. jól ismeri” a határokat. Más tanú, mint a sármelléki 50 éves Pap György, két földesúrtól is bérelt halászó vizet: ..Vagyon 25 vagy 26 esztendeje — mint vallotta —, miutátul fogva a Tanú, mint a Hidvéghi, mind pediglen az Szalavári Uraságoknak Balaton vizeikre Árenaában reá járt Halászni...” Hasonlóképpen két uraságtól bérelt halászó vizet a 60 éves keszthelyi Gombocz Ferenc is, akinek vallomásából az öreg hálóval történő téli halászatról is értesülhetünk, mely háló rendszerint a földesúr tulajdonában áll, ezért is a fogásból a halásznak csak kisebb rész jutott: „ ... hat Esztendeigh halászván egymás után mind Méltóságos Széchenyi Uraságnak, mind pedig Szala vári Apátur- sághnak is Balatonyi vizeket árendában, egy kor pedig téli üdőben fagyai 38
