Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
III. Halászat
Hl. HALÁSZAT A kis-balatoni halászat kétségkívül része a nagy-balatoninak. Erről pedig a század elején adott Jankó János olyan kitűnő összefoglalást, melyet még a maga korában sem lehetett volna egykönnyen felülmúlni. Ma pedig, amikor a régi halászat átalakult és az emlékanyag elszürkült, még kevésbé. Nem is kívánjuk azt a munkát, mit Jankó János oly kitűnően elvégzett, megismételni vagy tőle annak egyes részeit átvenni. Helyette inkább pár olyan jellegzetességre utalnánk, mellyel a kis-balatoni halászat speciális jellegét némileg kidomborítanánk. S ez lenne mindenekelőtt az a halászati forma, melynek keretében a Kis-Balatonon folyt a halfogás. Nem a halászat szervezete, hanem az a forma, mely jogot adott a halászatra vállalkozóknak, hogy a földesúri vizeken a halat megfogják. A Kis-Balaton környékén elterülő falvak lakóinak nagyobb része, éppúgy, mint Jankó balatoni adatközlői,1 a hajdani „boldog” időkről szólva rendszerint a szabad halászatot emlegette, amikor hal is, víz is bőven volt még és aki akarta és tudta, az meg is fogta. A szabad halfogás persze azért nagyonis viszonylagos. A halban bővelkedő vizek mellett, mint aminek korábban a Kis-Balaton is számított, a lakosok saját hasznukra rendszeresen szoktak halat fogni anélkül, hogy halásszá lettek volna. A halász, aki a halászatot folytatta, a halfogásból élt, a halat rendszeresen eladta. S bár e falvakban a halfogást alkalom adtán mindenki gyakorolta és a halászat mesterségét is majd mindenki értette, halász csak viszonylag kis számban működött a falukban. 1. Árendás halászat Az adatok is, amelyek a halászattal kapcsolatosak, gyakran adnak félreértésre okot. Így pl. a török utáni első jelentősebb dokumentum is, amely rendelkezésünkre áll és amely nem más, mint a Zala megyei főbírónak 1690. július 20-án keltezett „Bizonyság Levele”,2 amint annak külső lapján a tartalomszerű összefoglalás is mondja, mely „a Keszthelyi és Za- lavári Lakosoknak az Égenföldi, Hídvégi és Magyaródi Tavakban gyakor- landó Halászattul” való eltiltásáról intézkedik. Az összefoglaló cím alapján joggal gondolhatnánk arra, hogy az említett falvak lakosainak szabad halászatát tilalmazza. Csakhogy a tilalmazás tényleges szövege már némileg mást mond, mégpedig: „Nemzetes Széchenyi György Uram Tilalmaztattya Kesztheli és Szalavári Halászokat — olvashatjuk — Égenföldi, Hídvégi, 37
