Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

II. Közlekedés a lápon

kedtek. E bodonhajókból — ha nagyobb méretűekből is — kötötték, foglalták össze az egyszerű járókompokat, amelyeket ennek megfelelően „kötött hajóknak” is neveztek. Az összekötés, csaptatás révén alakították ki azokat a nagyobb szállítófelületeket, amelyeken nagy csoport állatot, vagy szekereket is a túlsó partra vittek, s amelyekért természetesen a földesúrnak vámot, révpénzt kellett fizetni.

5. A lápi közlekedés eszköze: a lápi bot

A vízi járművel való közlekedés mellett, mely mint láttuk, egyaránt szolgált a szabad vízfelületen való haladásra és a folyóvizeken történő átkelésre, nemegyszer kellett a berekben gyalog is menni. A mocsaras területeken, lápokon, hol a zsombékok, vízinövények nőttek, s „kutak”, gödrök és erek váltakoztak viszonylag szilárd lápfelületekkel, zsombékcsomók- kal, egyébként sem lehetett volna a szokásos hajókkal haladni. A hajóknak a szabad vízfelületek megszűnte után egyszerűen útját állta a sok vízi növény szövevénye, a hínár és pöse, melynek világa itt kezdődik. Itt még a halász is, ki legtöbbet járta a berket, ha tovább akart jutni, kénytelen volt hajójából kiszállni. A falvak lakói pedig, akik közül egyesek, a már említett speciális lápi emberek, a „berki búj árok” rendszerint csak hajó nélkül keresték fel a berket — nem is ritkán —•, úgyszólván mindig csak a jármű nélkül történő átkelésre, bukdácsolásra voltak utalva útjaik során. S ha járművük nem is, azért segítő eszközük mégiscsak volt, ami nélkül, mint emlegették, nem volt tanácsos a berekbe indulni, s ez volt a lápi bot. Ezzel a két, két és fél méteres hosszú bottal tapogatták ki maguk körül az utat, illetve azt a szilárd pontot, ahová léphettek. Fontosságára mi sem jellemír Zsombékos, vizes láp (1965)

33