Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
II. Közlekedés a lápon
mozgás ellenirányában — a kétségkívül népesebb zalai partvidékről a közviszonyok elcsendesültével a ritkább népességű Somogyba irányult. S kik lettek volna ennek az áramlásnak az első számú kezdeményezői és megvalósítói. ha nem azok, akiket közvetlen vagy közvetett emlékek kötöttek a vidékhez s a puszta számításon kívül érzelmi momentumok, a régi hazájukba való visszatérés szándéka is ösztökélt? De akárhogy is volt, a Kis- Balaton vidéke a háborús időkben kétségkívül nagyméretű népmozgásnak lehetett tanúja, s ennek oka az volt, hogy a berek védelmet, búvóhelyet nyújtott az ismerős lakosoknak, míg az idegeneknek áthághatatlan akadályt, veszélyt jelentett. A bereknek ezt az oltalmát viszont csak azok tudták igénybe venni, akik ismerték tulajdonságait, s akiknek nem voltak idegenek azok az utak, amelyek akár vizein, akár mocsaras területein vezettek, s tudtak is azokon közlekedni. Ezt persze nem lehetett egyik napról a másikra megismerni, hanem a hosszú évekig tartó ismeretszerzésen kívül, mit a környező lakók személyesen végeztek, szükség volt az előző generációk hagyományozott tapasztalataira is, mind a közvetlen útismeretben, mind pedig az utak megtételében. 2. A bodonhajók A berekben való közlekedés még a XVIII. század elején sokkal nagyobb mértékben folyt vízi járművön, mint pl. a múlt században, vagy a század elején, hiszen jóval nagy ob volt a szabad vízfelület. Mégis az efféle vízi közlekedésnek mindig megvoltak a maga határai, 'hiszen a mocsaras, zsombékos területeken melyekből a partszegélyek korábban is állottak, használhatatlan lett volna a csónak. Így tehát már nagyon régtől fogva a vízi és szárazföldi, vagy helyesebben szólva: a mocsári közlekedésnek érdekes kombinációjával tudtak csak az emberek a berek egész területén járni, vagy éppen a berken átkelni. A mocsaras területeken való átlábolásról külön is szólunk, ugyanakkor a szárazföldi közlekedésről is a vízi közlekedéssel kapcsolatban kell szót ejtenünk, hiszen a szárazföldi utakat, még ha a berket meg is kerülték, mindúntalan megszakították a folyók, patakok, vizek, amelyeken való átjárás ismét csak vízi járműveken történt. Ezért is kell kissé bővebben szólnunk a vízi közlekedés egyes formáiról, s különösen azokról, melyek a szárazföldivel voltak kapcsolatban. A Kis-Balaton környékén éppúgy, mint a Balaton melléken az elmúlt századokban a legfontosabb vízi jármű az egy fából faragott csónak volt, mit a Kis-Balaton körül hajó-nak neveztek, olykor bodonhajónak. E hajóik használatáról és kezelési módjáról már bőven szólt Herman Ottó,12 majd Jankó János13 is összefoglaló munkájában, így nem szükséges azokat elismételni. Van azonban Jankó kitűnő könyvének egy része, mely arról szól, hogy a Balaton egész vidékén a Kis-Balaton mellett maradt meg legtovább e hajó használata, s ott is, nevezetesen Vörsön készítették legtovább e régi hagyományú hajófajtát. Vörsön Jankó még olyan halászokkal is találkozott, kik maguk faragták hajóikat, legutoljára Jankó könyvének megjelenése előtt nem is sok idővel, 1897-ben.14 így Jankónak közvetlenül sikerült megtudakolnia a bodonhajó készítési módját, s megfigyelni a ké22
